A múzeumok széleskörű népszerűsítése, egy évente ismétlődő, hosszabb időszakot átívelő múzeumi rendezvénysorozat megvalósítása hívta életre 2006-ban a Múzeumok Őszi Fesztiválját. A szervezők nemcsak rá akarták irányítani a figyelmet a múzeumokra, [...] Bővebben
Nemrégiben a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban járt egy 20 fős, vakokból és gyengén látókból álló csoport. A legnagyobb öröm és elismerés az, hogy a vendégek egyrészt igencsak jól érezték magukat, másrészt [...] Bővebben
Szeptember 26-án és 27-én csupa-csupa izgalmas program, összesen kilenc érdekes esemény csábítja a Nap, a csillagok, illetve a csillagászat jelenlegi és reménybeli szerelmeseit Gyulára, az Almásy-kastélyba. A többi között arra [...] Bővebben
A Zűrös Banda ad koncertet pénteken délután a Várkertben a Térzene Program következő eseményén. Az EMMI kultúráért felelős államtitkárságának komolyzenei sorozatának célja, hogy az 5000 fő feletti települések közül minél [...] Bővebben
A koronavírus ismét felgyorsult terjedése ellenére művelődési központunk továbbra is a gyulaiak rendelkezésére áll. Amiatt azonban, hogy látogatóink, közösségeink tagjai és munkatársaink egészségére is ügyelni tudjunk, az alábbiakat kérjük valamennyi [...] Bővebben
Vigyázunk rád! Vigyázunk rád! – címmel tett közzé a járványhelyzetre vonatkozó tájékoztatást a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A hivatalos közlésből kiderül, hogy milyen intézkedéseket tettek a látogatók egészségének megőrzése érdekében. A [...] Bővebben
Zsidó temető, evangélikus templom, törökkori vár Szeptember 19-20-án rendezik idén a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) elnevezésű eseményt, amelyhez több gyulai helyszínnel és a helyi történelmi emlékezet több elemével csatlakozott a [...] Bővebben
A Nemzeti Színház produkcióját díjtalanul tekinthetik meg a gyulaiak. Szeptember 10-én (csütörtökön) 18 órai kezdettel a Rondellánál egy különleges játéktérben játssza Bakos-Kiss Gábor; a színpad egy kisteherautó 8 m2-es platója [...] Bővebben
Szerdán reggel több mint félszáz magyar fiatal érkezett Gyulára. A Magyar Ifjak Világtalálkozóját (MIVIT) augusztus 31. és szeptember 6. között immár hatodik alkalommal rendezik meg, a nagyszabású eseménynek ezúttal Mezőberény [...] Bővebben
Az Erkel emlékház is szerepet kapott az exkluzív könyvpremierben Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, könyvkiadó, író, irodalomtörténész tette tiszteletét Gyulán. A szerző a legújabb könyvének, az Általad nyert szép hazát - [...] Bővebben
Minden, amit eddig még egyetlen kastély sem mesélt el. Látogass el az Almásy-kastély hivatalos oldalára azért, hogy megtudd, mi történt a színfalak mögötti világban.