info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544
Március 18-án lesz két éve, hogy megnyitotta kapuit a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. Az eltelt több mint 700 nap rengeteg élményt, több ezernyi megfeszített munkaórát, számos, évtizedek múlva mosolygósan mesélhető emléket hozott. Az itt dolgozók közössége már az első időszakban igazi csapattá forrott. A „legnehezebb” órákban, még ha néha egymás idegrendszerét próbára téve is, de mindenképpen egymásért tevékenykedve végeztük egyre szaporodó feladatainkat. Minden perc megérte, hiszen számunkra az a legnagyobb öröm, ha a világ bármely pontjáról érkező látogató mosolyogva távozik és visszavágyik hozzánk. Ennél talán már csak az fontosabb, hogy a gyulaiak is magukénak érzik az eredményeket, hiszen ez az ő sikerük is.

Januárban érkezett meg a 150 ezredik látogató és családja – Fotó: Incze László/Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

Csak néhány példa a közelmúlt sikereiből: nemrégiben köszönthettük a 150 ezredik látogatót. Görgényi Ernő polgármester bejelentette, a tervek szerint idén ősszel megkezdődhet a cselédszárny átépítése, bálteremmé, magas színvonalú rendezvényközponttá alakítása. Szintén nagy sajtóvisszhangot váltott ki az a hír, mely szerint a kastély bekerült az európai múzeumi top 40-be, hiszen esélyes a 2018-as év európai múzeumi díjára.

A közelgő születésnap, pontosabban a megnyitó évfordulója kapcsán a közelmúltban egy felhívással éltünk a Face-en, melynek az volt a lényege, hogy a kastélyról, a kastélyban készült régi fotókat várunk, melyeket aztán valamilyen, nem szokványos módon megjelenítünk.

Eddig közel félszáz kép érkezett, érdekesebbnél érdekesebb kordokumentumok. Köszönet mindenkinek, aki vette a fáradtságot és elküldte féltve őrzött fotóját! Első körben az Erkel Ferenc Múzeum munkatársainak jár a „pacsi”, hiszen számos olyan momentum kerülhet általuk napvilágra, ami még élőbbé teszi a közelmúlt történelmét.

Tuska János József egy korábbi felajánlás alkalmával – Fotó: beol.hu/Békés Megyei Hírlap

A magánszemélyek közül Tuska János József neve mindenképpen ide kívánkozik, aki békéscsabaiként a Wenckheim család nagy tisztelője és gyakorlatilag mindent, fotót, képeslapot, feljegyzést begyűjt, ami a történelmi famíliához kapcsolódik. Megkeresésünkre kifejezetten nyitottan reagált, elővett néhány régóta féltve őrzött kuriózumot.

Ismerjük meg egy kicsit közelebbről, gyűjtői szenvedélye gyermekkorából eredeztethető, mindig is szerette a kastélyokat, ezeket a régi korokról mesélő történelmi épületeket. Mint mondta, osztálykirándulásokon beszerzett képeslapokkal kezdte, és az csak „súlyosbította” a helyzetet, hogy az általános-, majd a középiskolában is kiváló történelemtanárai voltak.

Hankó Józseffel és sok más, történelmet kedvelő társával egyetemben kifejezett érdeklődést mutatott a történelmi családok, köztük a Békés megyéhez ezer szállal kötődő Wenckheimek története iránt. Kutatott, keresett, tájékozódott, gyűjtötte az adatokat, információkat és közben az érdekesebb képeket szépen eltette az utókornak.

Alapelve az értékmentés, a régi korok emlékeinek megőrzése. Ahogyan fogalmazott, önszorgalomból, napi 24 órában digitális kiállítást működtet, büszkeségeit a wenckheim.hu és az antikfoto.hu oldalon tette közzé azért, hogy mindenki hozzáférhessen ezekhez a kincsekhez.

Kollekciója rendkívül gazdag és sokszínű, a wenckheim.hu oldalon mintegy 400 fotó és közel 200 dokumentum található, melyek mindegyike valamilyen módon a családhoz köthető. A békéscsabai vonatkozású kordokumentumok mennyisége és minősége még ennél is lenyűgözőbb, több mint 1000 darabból áll, ezen kívül még nagyjából 300 kordokumentum vár digitalizálásra.

Gyűjteménye legfontosabb elemeiről szólva kifejtette, régi nagy álma volt a békéscsabai Bohn Téglagyárat ábrázoló képeslap beszerzése, ami a rendkívül ritka darabok közé tartozik.

A budapesti Wenckheim-villa – Képeslap, Tuska János József Tulajdona

A másik kuriózum a Rózsadombon látható Wenckheim-villát ábrázoló képeslap, ami igen ismert és meseszép épület volt. A múlt idő sajnos indokolt, a második világháború végén telibe találta egy gyújtóbomba. Plusz érdekességként megemlíthető, hogy a munkahelyét ábrázoló képeslapot a szakács írta meg és adta fel, amit az egyik rokonának címzett. Érdekességként megjegyzendő, a képeslapot a gyűjtő 28 ezer forintért vásárolta, eszmei értéke azonban felbecsülhetetlen.

(Van olyan képeslap, amiért az ebay-en 75 eurót kér a tulajdonosa).

A harmadik különlegességen a korabeli békéscsabai Nádor Szálló szerepel, de a sor még hosszan folytatható lenne, minden darabhoz külön-külön történet társítható.

A múzeumi relikviák között is van jó néhány említésre érdemes. Ezek nem egyszer szívbe markoló történeteket idéznek fel, még abból az időszakból, amikor a Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély csecsemőotthonként működött. Csak egy a megható történetek közül: mint egy kézzel írott levél szerzője beszámol róla, hivatalosan három éves korukig maradhattak itt a gyerekek, majd az eleki gyermekotthonban helyezték el őket.

Voltak kivételek, a betegségekkel küzdő, nehéz helyzetű gyermekek tovább maradhattak. Volt egy kisfiú, aki veleszületett betegsége okán fokozatosan lebénult, tíz éves korában már kizárólag tolószékkel tudott közlekedni.

Wenckheim Krisztina, a 20. század eleji Gyula közismerten jótékony, oktatásra és egészségügyre módfelett sokat áldozó személyisége bizton büszke lett volna, ha tudja, hogy a családjának otthont adó épületegyüttesben később olyan csöppségekkel foglalkoztak, akikről lemondtak a szüleik vagy valamely tragédia folytán árván maradtak.

A műemléki épületegyüttes számos történetet rejt, számtalan meseszerű „sztorival” szolgál, közel három évszázados története során mindig is része volt ennek a vidéknek. Az itt élt családok sokat tettek azért, hogy ne előjogként, hanem önként vállalt kötelezettségek soraként éljék meg nemesi származásukat.

Képeslap 1938-ból, Tuska János József tulajdona

Közös történelmünk, közös történetünk „élő és lélegző” mementói találhatók meg a kastély falai között. Az újraértelmezett, irányadó játékossággal újjáépített termek még jó ideig állni fognak és az itt dolgozók, valamint a rekonstrukcióban, az épületegyüttes helyreállításában, a kiállítás megalkotásában részt vettek legnagyobb büszkeségére továbbra is sokakat fognak vonzani.

Valódi gyulai, Békés megyei sikertörténet ez, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Ünnepeljünk hát együtt, a múlt nagyjai előtt tisztelegve, akik példaadó elkötelezettséggel munkálkodtak azért, hogy szűkebb vagy éppen tágabb értelemben vett környezetükért, jobbító, segítő szándékkal tegyenek!

A fotókat, képeket továbbra is várjuk, akár személyesen vagy mailen a kastely@gyulakult.hu címen! A beérkezett kordokumentumokat egyedi módon helyezzük majd el, emiatt is érdemes lesz hozzánk március 18-án ellátogatni és természetesen a születésnapi program miatt is.

Számunkra az lesz a legnagyobb ajándék, ha velünk ünnepeltek:

10.30 ICOMOS-díj emléktábla avatás

11.00 és 14.00 „Az Almásyak” – Egy régi család a modern világban Szilágyi Sándor történész előadása a Kápolnában

15.00 Kávéházi csevej

Vendég: Jeanne-Marie Wenckheim Dickens grófnő

Beszélgetőtárs: Fodor György nyelvész-magyartanár

 

Kiegészítő programok:

10.00-14.00 Fotósarok a télikertben – korhű ruhákban fotózási lehetőség

11.00-14.00 Barokk kori alkotóház a múzeumpedagógiai teremben

E.K.Zs.

Címkék: , , , , , , , , , ,