info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544
A Gyula óvárosként említhető terület kellős közepén található, európai színvonalú kiállítótérként működő intézmény 2016 március 18-án nyitotta meg kapuit és már az első évben megközelítőleg 75 ezer vendéget fogadott. Az érdeklődés tavaly sem csökkent sőt, tovább erősödött. A 150 ezredik látogató, Ember Judit a párjával, Kovács Józseffel és gyermekükkel, az egy éves Mórral érkezett Gyulára azért, hogy a kastélyt és a várat is megtekintsék.

A családot nagy sajtóérdeklődés mellett Dombi Ildikó és Görgényi Ernő köszöntötte. A városvezető különleges ajándékcsomaggal lepte meg a vendégeket. Mint fogalmazott: a 2018-as év Gyulán a gasztronómiai kultúra jegyében zajlik, idén 10 éves a Gyulai Pálinka Manufaktúra és 150 éves a gyulai kolbász.

Dombi Ildikó örömét fejezte ki, hogy a százötvenezredik látogató kisgyermekes családanya, hiszen 2018 a család éve.

Az ajándékcsomag a gyulai kolbász történetéről szóló – A gyulai kolbász újratöltve című – könyvet, egy exkluzív kolbászválogatást (Gyulai Kolbász Kódex), egy a Gyulai Pálinka Manufaktúra által készített párlatot (Harruckern Pálinkát) és egy kétfős vacsorára szóló, a Patrióta Étteremben felhasználható utalványt is tartalmazott.

A város által kínált „élménytár” nem lenne teljes a történelmi és kulturális gyöngyszemekként említhető kiállítóterek nélkül. A felsoroltakon túl a Budapesten élő kisgyermekes család a kastélyba, a várba, az Erkel emlékházba, a Ladics-házba és a Kohán Képtárba szóló belépőjegyeket is átvett.

Mint Ember Judit fogalmazott, Balassagyarmaton született, jelenleg Budapesten élnek és a párjával, Kovács Józseffel, valamint pici gyermekükkel, Mórral „wellness villámlátogatásra” érkeztek Békés megyébe. Füzesgyarmaton van a szállásuk és az interneten akadtak rá az Almásy-kastélyra és a várra.

A kisgyermekes anyuka azt is elmondta, a kiruccanást tervezve kutakodott a neten és a Google keresője első helyen „dobta ki” a kastély oldalát. Az alapján, amit olvasott, látott, világossá vált számára, hogy igazán gyermekbarát helyről van szó.

– A kastély a legoptimistább várakozásokat is túlszárnyalta, hiszen már az első évben is jóval több látogatót vonzott a tervezettnél – ezt már a polgármester mondta el. Azon kérdésre, hogy mire mire lehet számítani 2018-ban, hozzátette: a gyulai turizmus 2012 óta tartó folyamatos fejlődése tovább folytatódik.

Sikeres a kastély, a vár és a Várfürdő, az attrakciók növelik a látogatók számát, tovább nő az érdeklődés a város iránt, valamint a gyulai gasztronómiai szektor megítélése is évről-évre javul. Látható, hogy a városban megtalálható szállodák szinte mindegyike további fejlesztéseket, bővítéseket, szobaszám növeléseket tervez, ez is arra utal, hogy nem csupán a kincstári optimizmus mondatja, hanem a reálgazdaság szereplői is felismerték, hogy a turizmusban további növekedési lehetőség van – húzta alá.

– A pályázat megírásakor éves szinten 39 ezer látogatóval számoltak. Március 18-án lesz két éve, hogy megnyitott a kastély és már most a 150 ezredik látogatót köszönthettük – fogalmazott Dombi Ildikó. Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóterekért felelős ügyvezetője kiemelte, ez óriási dolog egy vidéki muzeális intézmény életében, hiszen kevés olyan kiállítóhely van ma Magyarországon és különösen a Dél-Alföldön, a román határ mellett, ahol ilyen szép számban fordulnak meg látogatók.

Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Gyula városa a turizmus egyik vidéki fellegvára és komplex kínálattal tudja fogadni az ide érkezőket, másrészt itt egy fantasztikus kiállítás valósult meg, ami országos szinten is egyedülálló.

A siker több összetevőből áll és ehhez tartozik a jó kommunikáció, és az is kiemelten hangsúlyos, hogy a kastély munkatársai mindent megtesznek az eredmények érdekében – ismertette.

Fotó: Incze László

Szerző: Erdei-Kovács Zsolt

Címkék: , , , , , ,