info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

A koronavírus-járvány miatt újabb időpontra tolódik a Bánfalvy Stúdió Páratlan páros című produkciójának egyszer már elmaradt gyulai előadása. A jegyek érvényesek maradnak az új időpontra, de visszaválthatók is lesznek a művelődési központ megnyitását követően.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ sajnálattal tájékoztatja a jegytulajdonosokat, hogy a Bánfalvy Stúdió produkciójában március 26-ra tervezett Páratlan páros című előadás elmarad.

Ray Cooney vígjátékát ősszel már műsorra tűzte az intézmény, azonban a november 4-én életbe lépett korlátozások miatt a művelődési központ bezárt, s az akkor egyszer már elmaradt. A március 26-i előadás elmaradását követően az intézmény és a teátrum a bemutatóra újabb konkrét időpontot egyelőre nem határozott meg; a Páratlan páros valamikor 2021 őszén kerülhet színpadra Gyulán.

A tavalyi előadásra megváltott jegyek – miként a most elmaradó bemutatóra, úgy ezúttal is – automatikusan érvényesek az új időpontra, a jegytulajdonosoknak további teendőjük nincs.
Az intézmény természetesen lehetőséget biztosít a jegy visszaváltására. Azoknak, akik a helyszínen vásárolták meg belépőjüket, az újra nyitást követően egy hónapjuk van visszaváltaniuk azt az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Az online jegyet váltók a jegyértékesítőtől kérhetnek tájékoztatást a visszavásárlás feltételeiről.

Skip to content