info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544
  1. Bencsik János (1933. március 21. – 2021. június 25.)

Elhunyt dr. Bencsik János néprajzkutató, muzeológus, nyugalmazott múzeumigazgató, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum egykori igazgatója.

Tudományos érdeklődésének középpontjában szeretett szülőfalujának, Tiszacsege tágabb környezetének múltja állt; az ő közreműködésével készült el 1974-ben a Polgár múltját bemutató monográfia. Élénken foglalkoztatta a Hortobágy és a Tisza-mellék néprajza, azon belül a térség állattartása és földművelése. Néprajzi témájú tudományos feldolgozásai mellett számos helytörténeti kötet szerzőjeként is ismerte a tudományos közélet.

A hajdúböszörményi múzeumban töltött évei után, a gyulai múzeum vezetését bízták rá, melyet 1976-tól 1984-ig látott el. Igazgatása alatt indult meg a Ladics-hagyaték számbavétele, s később aktív szerepet vállalt a házban ma is működő kiállítás berendezésében. Az ő nevéhez köthetjük a Kohán Képtár megnyitását 1979-ben, és Kohán György műveinek külföldi tárlatokon történő bemutatását (Berlin, Szófia). Felkarolta Erdős Kamill hagyatékának múzeumba kerülését, melynek átvételével létrejött az Erkel Ferenc Múzeum cigánygyűjteménye 1977-ben. Munkájának eredményességét fokozta, hogy fellendítette a néprajzi és nemzetiségi gyűjtőmunkát, valamint naprakésszé tette a múzeum műtárgyainak nyilvántartását. Igazgatásának évei alatt hangsúlyosabb szerepet kapott a muzeológiai szakmai tevékenység az intézményben.

Családjával 1984-ben költözött el Gyuláról Tokajba, s ott nyugdíjba vonulásáig irányította a helyi múzeumot.

Hálával emlékezünk rá a gyulai és a környékbeli települések történeti és néprajzi értékeinek megőrzésére irányuló erőfeszítéseiért, emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

Skip to content