info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Ablaktárlat formájában mutatják be a gyulai múzeum ritkán látott tárgyait az Almásy-kastélyban.

Egyenesen a raktárból címmel állítanak ki műtárgyakat a gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményéből a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont télikertjében. Fekete-Dombi Ildikó, a múzeumot és a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a műtárgyak üvegfelület mögötti bemutatásával ismét személyes élményekhez szeretnék juttatni azokat, akik napi sétájuk alkalmával, vagy célzottan a kiállított alkotás megtekintése miatt járnak a kastélynál.

– A pandémiás helyzetre adott első reakciók – ahogyan az élet számos területén – az online jelenlét megerősítései voltak a múzeumi szférában is. Mostanra azonban mintha megcsömörlöttünk volna a virtuális tartalmaktól; emiatt gondoltuk offline, személyes élmény lehetőségét biztosítani. Teljesen tudatos döntés volt az ablaktárlat megvalósítása – fogalmazott a cégvezető.

A nagyközönség a mai napig nem láthatta azt az alkotást, amivel elindították a rendhagyó kiállítást; ez egy ismeretlen, 19. századi alkotó Martell Károlyt ábrázoló lovas szobra. A műtárgy mellett rövid szöveg ad információt az alkotásról és szereplőjéről.

– Péntektől péntekig, egy-egy hétre állítunk ki az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében található tárgyakat – közölte Fekete-Dombi Ildikó. Hozzátette: a rövid kiegészítő szöveg ezt követően is minden alkalommal segíti majd a nézelődőket.

Az Egyenesen a raktárból elnevezésű ablaktárlat péntektől – természetesen más műtárgyakkal – az Erkel Ferenc Emlékház bejáratánál is megtekinthető lesz, ugyancsak egy héten át tartó időszakokban.

A távolabb élőkről sem feledkeznek meg, az előző hét műtárgyát az Almásy-kastély és az Erkel emlékház Facebook oldalán is bemutatják majd.

Skip to content