info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

A közösség az 1980-as évek eleje óta van jelen – hol erősebben, hol halványabban – Gyula életében. A művelődési központban alakították meg bábszakkörüket, amelynek tagságát zömében mindig is óvónők adták. Sokan a Nevess-ints! Bábcsoportként ismerhetik őket, hiszen az elmúlt években ezen a néven voltak rendszeres fellépői Gyula eseményeinek; a Gyulai Várszínház, a Végvári Pünkösd, a Gyulai Virágok Fesztiválja, illetve a Mogyoróssy János Városi Könyvtár és a művelődési központ által szervezett programoknak.

2016-tól a felújított Erkel Ferenc Művelődési Központ biztosítja számukra az ideális szakmai és technikai környezetet a munkához. Azóta paravánjuk, díszleteik megújultak, hangosításuk, technikai eszközeik bővültek, a folyamatos szakmai fejlődésüket pedig a Bábos műhely elnevezésű projektbe kapcsolódásuk segíti, amelyben a Napsugár Bábszínház szakembereitől kapnak készülő produkcióikhoz szakmai támogatást.

2019-ben vették fel különleges elnevezésüket, amellyel azt az érzést kívánják jelezni, ami bábozás közben tölti el őket – remélve, hogy ez a bizsergés a közönségüket is megérinti.

Legfőbb céljuk mit sem változott az évek alatt: a város és a kistérség óvodás és kisiskolás korosztálya bábszínházi igényeinek kielégítése, pozitív élményekhez juttatása, a bábjáték iránt fogékony, bábjátékot élvező, szerető közönség felnevelése.

A Bizseri Bábcsoport december 9-i élő online előadásuk 18 órakor kezdődik. A produkciót a gyulai művelődési központ Twitch tv csatornáján közvetíti; a stream linkjét az előadás előtt fél órával teszik közzé az intézmény Facebook oldalán.

Skip to content