info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Ahogyan az a Gyulai Hírlap egykori írásából (https://www.gyulaihirlap.hu/4357-a-megujult-gyulai-erkel-ferenc-emlekhaz-unnepelyes) is kiderül, a pályázat – amelyben a beruházás megvalósult – fő célja a turisták igényeinek megfelelő színvonalú turisztikai termékek kialakítása volt. Erről az útról nem tértünk le, az Almásy-kastélyban létrejött kiállítás és a vár kiállításának fejlesztése is ezt tartja szem előtt, természetesen a történelmi szakmaiságon túl. Ugyanebben a szellemben végezzük mi is az emlékház tárlatának jelenlegi frissítését, amelyben saját fejlesztésű, országosan egyedülálló interaktív elemekkel, okostükörrel és zenélő paddal is bővül a szolgáltatás (http://gyulakult.hu/gorditheto-polcrendszer-es-okostukor-ket-gyulai-kiallitohelyen/).

A kerek évfordulóhoz kedvezmény is társul. Az átadás jubileumának hetében, tehát május 18. és május 24. között a 2011-ben születettek, valamint az Almásy-kastélyba és várba szóló kombinált jegyet (Négy az egyben csomagot) vásárlók ingyen tekinthetik meg az Erkel Ferenc Emlékházat.

 

Skip to content