info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Már online formában is megvehetik belépőjüket a gyulai kiállítóhelyekre látogatók. Nemcsak a jegyvásárlás lehet így gyorsabb és kényelmesebb például a várban vagy az Almásy-kastélyban, a telefonra letöltött jegyek tárolása is biztonságosabb és egyszerűbb így a látogatóknak.

Online formában is megvásárolhatók december 21-től a belépők a gyulai kiállítóhelyekre. Az intézményeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. a Cooltix rendszerét használja ezentúl belépőinek online értékesítésére.

– Régóta tervezzük már az online jegyértékesítésünk elindítását – közölte a társaság kommunikációs vezetője. Fábián Tamás elmondása szerint ehhez fejlesztésre is szükségük volt, amelyet saját forrásból finanszíroztak.

– A vár és a kastély beléptetőkapuinak érzékelőit kellett olyanokra lecserélnünk, amelyek nemcsak a nyomtatott jegyeket képesek olvasni, a mobiltelefonra letöltött QR kód képét is értelmezni tudják. Ez mintegy másfél millió forintos beruházás volt.

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. eddig is törekedett arra, hogy intézményeiben és kiállítóhelyein folyamatosan csökkentse ökológiai lábnyomát, emiatt fontos szempont volt, hogy az online jegyértékesítés (remélve, hogy a felhasználók mobilkészülékükre töltik le a beléptető kódokat) kisebb papírfelhasználással is jár.

– Nem mellékes persze a kényelem sem; a belépőjét a szállodában vagy még otthonában, akár napokkal korábban is meg tudja váltani a vendégünk, hiszen azt az első használatkor érvényesíti a beléptetőrendszer, onnantól indul a 2 vagy többnapos jegyek érvényessége is. Így nemcsak a sorban állást kerülhetik el, de a megvásárolt jegyekkel sem kell bajlódniuk, hiszen a mobiltelefonjukra letöltött jegy képét a szenzor elé tartva is át tudnak haladni a kapukon – tette hozzá.

A szolgáltatás segítségével a gyulai művelődési központ programjaira is kaphatók lesznek belépők, de a kastély szolgáltatásai közül többek között a szabadulószobákba és a gyertyafényes tárlatokra is megválthatók ezentúl online is a részvételi jegyek.

A gyulai kiállítóhelyek szakemberei fontosnak tartották, hogy az év végén hagyományosan megnövekvő forgalom előtt elindíthassák a szolgáltatást.

Az online megvásárolható különböző jegytípusok felületei a kiállítóhelyek és a művelődési központ weboldalairól és Facebook profiljaiból érhetők majd el, de megtalálhatók a https://cooltix.hu/ oldalon indított kereséssel is.

Megszakítás