Ahhoz, hogy részletekbe menő alapossággal megismerhessük az alkotó élettörténetét és művészetének mozgatórugóját, Székely Árpád közel félezer oldalas munkáját érdemes elővenni. Aggodalomra semmi ok, a több mint 500 oldal gyorsan „falható”, alig lehet letenni. Bíró György is azon művészek közé sorolható, akinek nevét illik ismerni, főként abban a szerencsés esetben, ha az Alföld valamely „szegletét” tekinthetjük otthonunknak.

Legutóbb 1971-ben, halála után majdnem 10 évvel rendeztek gyűjteményes, egyéni kiállítást műveiből, akkor 100 festményét mutatták be az Erkel Ferenc Múzeumban. Tíz évvel ezelőtt pedig 20 képe szerepelt a Régi gyulai mesterek elnevezésű csoportos tárlaton. Éppen itt az ideje tehát, hogy közelebbi ismeretséget, jó esetben barátságot kössünk az ízig-vérig gyulai, Békés megyei, alföldi alkotó művészetével.

Székely Árpád kötete kellő alapossággal ismerteti a legapróbb, ámde mégis nyomatékos részleteket, számos érdekességgel, kordokumentummal huzakodik elő. Egy ezek közül az az igazolás, amit Aba Novák Vilmos, a művészeti iskola vezetője megbízásából 1934-ben egy tanársegéd állított ki az ígéretes tehetségű első éves növendékről.

„Ezennel igazolom, hogy Bíró György I. éves hallgató, a vezetésem alatt álló iskola egyik legtehetségesebb és legszorgalmasabb növendéke, ugy az elméleti, mint a gyakorlati munkában nagyon szép eredményt ért el. Tehetsége, szorgalma alapján szives pártfogásra és legmesszebbmenő támogatásra ajánlom.”

Az egyik legtehetségesebb és legszorgalmasabb Aba-Novák növendék igazi „együléses” festővé vált, több mint 100 kép maradt utána befejezetlenül. Az akvarellt szerette, igazán kevés grafikát készített és mindössze három olajképe ismert. Favorizálta, előszeretettel örökítette meg a Gyula környéki tájat, tanyát, gémeskutat, erődrészletet, síkságot festett és a Köröst, valamint a Dunát is többször „elővette”.

Mint Székely írja, viszonylag kevés alkotását szignózta, egyéni stílusa miatt azonban képei igen könnyen felismerhetők.

„Tájképeiben zseniális egyszerűséggel vezet el bennünket abba a világba, ahol otthon volt, ami képzeletét és életét jelentette. Munkáiban a magyar föld szépségei, akácossal körülvett kis tanyái, szántóföldek és legelők, szikes mezők, elárvult gémeskút, vagy tavaszi hóolvadás, mind-mind a magyar föld szerelmesének vallomásai.

Csodálatos változatossággal tolmácsolta a Gyula tájegységébe tartozó Alföld varázsát, a végtelen látóhatárt, a Körös partját, vagy ha kritikai szándéka úgy kívánta – saját szavait idézve – megfestette a nagy semmit is.”

Nekünk, Békés megyeiknek, akik hozzá hasonlóan ismerjük és szeretjük az alföldi tájat, ez a „nagy semmi” jelenti a mindenséget, a világ közepét.

E.K.Zs.