info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Huszonkilenc programelem bizonyítja szerda délutántól szombat estig az augusztus 20-i hosszú hétvégén is, hogy nem csak a fürdőzés miatt érdemes Gyulára látogatni.

Sok pedagógus és pszichológus ajánlja augusztus utolsó napjaira, hogy a gyermek valami olyan maradandó élményt szerezzen, amit aztán boldogan mesélhet az iskolakezdéskor. Az ünnepi hétvége teli lesz olyan eseményekkel Gyulán, amelyekkel jól fel lehet dobni a sulikezdés előtti időszakot.

A kiállítóhelyeket és a helyi művelődési központot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. a négynapos hétvégére folyamatosan kínál olyan szabadtéri ingyenes programokat, valamint a kiállítóhelyeken különleges eseményeket, amelyeket örömmel idéz majd fel gyermek és szülő egyaránt. A városba már szerda délután érkezők szórakozással tölthetik már aznap estéjüket a Rondellánál, s ingyenes rendezvények várják az érdeklődőket csütörtökön is. Az Almásy-kastély egyedi hangulatú gyertyafényes tárlatvezetéseket kínál négy estére, valamint a szabadulószoba izgalmát naponta négy órában. A várban és a kastélyban a szokásos, szombati garantált programok is elérhetők lesznek. Az Almásy-kastély és a vár ráadásul délelőtt kilenctől este hét óráig látogatható, így a strandolni vágyóknak nem kell választaniuk a két program között; a fürdőzés előtt vagy után is meg tudják tekinteni Gyula két ikonikus turisztikai attrakcióját.

A kínálat természetesen nem csak a szállóvendégek számára elérhető, a Gyulára egy napra érkezők is kellemes élményekkel térhetnek haza a fürdővárosból.

További érdekességekért érdemes kattintani, de előbb ezt olvasd végig!

Gyulai programok a hosszú hétvégén (augusztus 19-23.):

 

Minden nap 13.00-17.00

Rejtély a kastélyban, keresd a kulcsot! – szabadulószoba

Előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni telefonon a 66/650-218 telefonszámon, illetve a kastely@gyulakult.hu mail címen lehet!
Jegyár: 800 Ft/fő

 

Minden nap 13.00-19.00

Gyula törökkori emlékei – kamarakiállítás

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Török torony

A belépés díjtalan.

 

Augusztus 19. (szerda)

18.00 Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub bemutatója

19.00 Kallós Eszter szólókoncertje

19.30 Calliope Színjátszókör előadása

21.00 Évadzáró utcabál Ravasz Attilával és Mult Róberttel

Helyszín: Rondella

A részvétel díjtalan.

 

Augusztus 19. (szerda) 19.30

A kastély gyertyafényben

Különleges hangulatú tárlatvezetés a 19. század esti fényviszonyai között, majd gyulai termékek kóstolója.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Előzetes regisztrációhoz kötött, az adott napi eseményre 15 óráig lehet jelentkezni a 66/650-218 telefonszámon!
Jegyár: 2900 Ft/fő

 

Augusztus 20. (csütörtök)

17.00 Bábika Népi Játszóház

Helyszín: Várkert

18.00 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia közönségcsalogató műsora

Helyszín: Várkert

19.00 Mester és tanítványai – Téglás Ferenc és zenekara

Helyszín: Rondella

20.30 Ünnepi műsor

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere ünnepi beszéde

Szent István Misztériumjáték

történelmi hangos-képeskönyv a Turay Ida Színház táncművészeinek előadásában

Helyszín: Tószínpad

Esőhelyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ

A részvétel regisztrációhoz kötött!

Regisztráció: a művelődési központ pénztárában (Gyula, Béke sgt. 35.) és 70/387 0936

22.00 Hevesi Imre akusztikus retro koncertje

Helyszín: Rondella

A programokon a részvétel díjtalan.

 

Augusztus 20. (csütörtök) 19.30

A kastély gyertyafényben

Különleges hangulatú tárlatvezetés a 19. század esti fényviszonyai között, majd gyulai termékek kóstolója.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Előzetes regisztrációhoz kötött, az adott napi eseményre 15 óráig lehet jelentkezni a 66/650-218 telefonszámon!
Jegyár: 2900 Ft/fő

 

Augusztus 21. (péntek) 19.30

A kastély gyertyafényben

Különleges hangulatú tárlatvezetés a 19. század esti fényviszonyai között, majd gyulai termékek kóstolója.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Előzetes regisztrációhoz kötött, az adott napi eseményre 15 óráig lehet jelentkezni a 66/650-218 telefonszámon!
Jegyár: 2900 Ft/fő

 

Augusztus 22. (szombat) 10.00

Garantált programok a várban

10.00-12.00 Betűvetés lúdtollal

10.00-12.00 Öltözz korhű ruhába!

10.30 és 13.30 Tárlatvezetés

11.00 Solymászbemutató

Egész nap életre kel a kovácsműhely

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel várbelépővel.

 

Augusztus 22. (szombat) 10.30

Alkotóház a kastély évszázadaiból

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

A részvétel díjtalan.

 

Augusztus 22. (szombat) 19.30

A kastély gyertyafényben

Különleges hangulatú tárlatvezetés a 19. század esti fényviszonyai között, majd gyulai termékek kóstolója.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Előzetes regisztrációhoz kötött, az adott napi eseményre 15 óráig lehet jelentkezni a 66/650-218 telefonszámon!
Jegyár: 2900 Ft/fő

 

A gyulai kiállítóhelyek nyitvatartása a hosszú hétvégén (augusztus 19-23.):  

 

Gyulai Vár: 9.00-19.00

A jegykiadás utolsó időpontja: zárás előtt egy órával.

A Várszínház 19 órakor kezdődő produkciói miatt a vár augusztus 22-én (szombaton) és 23-án (vasárnap) a főszezonra hirdetett 19 óra helyett egy órával korábban, 18 órakor zár. Pénztárzárás 17 órakor.

 

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: 9.00-19.00

A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt egy órával.

 

Erkel Ferenc Emlékház: 10.00-18.00

A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt fél órával.

 

Ladics-ház: csütörtök, szombat 10.00-13.00, szerda, péntek, vasárnap 13.30-18.00

 

Kohán Képtár: csütörtök, szombat 13.30-18.00, szerda, péntek, vasárnap 10.00-13.00

 

Kastély Kávézó: 10.00-21.00

 

Almásy-kastély múzeum- és ajándékbolt: 10.00-19.00

Címkék: , , , , , , , , , , ,
Skip to content