info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozót rendez a hétvégén a gyulai művelődési központ közreműködésével az Illés Panna Népdalkör. A 2014-ben indult rendezvény évről évre nőtt, 2019-ben már közel 25 népdalkör, szólista lépett fel. A járványhelyzet tavaly nem engedte a találkozó megszervezését; s bár a korábbi évekétől elmarad a résztvevők száma, az idei, hatodik eseményen tizenkét fellépő mutatkozik be.

November 13-án, szombaton Békés megyéből (Gyula, Békéscsaba, Békés, Mezőkovácsháza, Csorvás), Csongrád-Csanád megyéből (Földeák), Hajdú-Bihar megyéből (Püspökladány, Komádi) és Jász-Nagykun Szolnok megyéből (Mezőtúr, Fülöp) is érkeznek népdalkörök és szólisták az Erkel Ferenc Művelődési Központba.

A fellépők ugyan szakmai zsűri előtt mutatkoznak be, ám ők helyezések osztása helyett szakmai tanácsadást nyújtanak. A rendezvény célja ugyanis nem a versenyzés, hanem a népdalköri közösségek közötti kapcsolatok építése és erősítése, valamint a fellépők szakmai munkájának, fejlődésének segítése.

A zsűriben János Hajnalka, a Bartók Béla Művészeti Zeneiskola tanára és a Békés Banda népdalénekese, Nagy Edit, az Erkel Ferenc Zeneiskola Bonis Bona-díjas tanára (aki éveken keresztül vezette a sarkadi Pávakört), valamint Kerekes Mihály, népzene- és citeraoktató foglal helyet.

A gyulai Vigadóban tartandó eseménnyel a szervezők a ma már egyre kevesebbszer hallott, énekelt népdalokat kívánják felidézni, illetve megismertetni a fiatalabb generációval.

A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.

Skip to content