info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Rácsokon belül szabadon – Fogvatartottak segítik a cukorbeteg gyermekeket

Lélekemelő, szívhez szóló eseménynek ad otthont a gyulai Almásy-kastély parkja július 13-án pénteken, a 10-22 óra közötti időszakban. A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért együttműködésének köszönhetően lehetőség adódott arra, hogy fogvatartottak és korábbi fogvatartottak segíthessenek cukorbeteg gyermekeknek és családtagjainak. A kezdeményezésről, a várható pozitív hozadékokról és személyes motivációiról Lévai Ildikó, az alapítvány kuratóriumának tagja adott bővebb tájékoztatást.

Lévai Ildikó személyes motivációiról is nyíltan, őszintén, mosolygósan mesélt – Fotó: Incze László/Erkel ferenc Nonprofit Kft.

– Már önmagában az egy óriási dolog, hogy ez a két csoport, a fogvatartottak és cukorbeteg gyermekek egymásra találtak, ami elsőre talán abszurdan hangzik, mégis felsőbb célokat szolgál – fogalmazott Lévai Ildikó. Igazán fontos momentum, egyfajta sikernek tekinthető az is, hogy a fogvatartott fiatalemberek a segíteni vágyás jegyében egy éven át készültek a képzőművészeti alkotásokkal. Jól tudták, hogy egy komoly betegséggel küzdő gyermekcsoportnak szánják az általuk készített képeket és az alkotások elárverezéséből származó bevételt.

– Nagyszerű, hogy ezt a felajánlást a mi gyermekeink, a Daboló Alapítvány által támogatott gyerekek kaphatják – húzta alá, kiemelve: a cukorbeteg gyermekek száma évről évre emelkedik, a betegség gyakorisága az eltelt évtizedekben megháromszorozódott nem csak hazánkban, hanem nemzetközi szinten is. A Békés megyei esetszám éves szinten átlagosan 12-18 közé tehető. Azért is koncentrálnak leginkább a frissen diagnosztizáltakra, hiszen ez a legnehezebb időszak, amikor a lelki megterhelés mellett azonnali, jelentős anyagi kiadási kényszer is jelentkezik. A lelki segítségnyújtás mellett tehát az anyagi támogatás is fontos szerepet játszik a betegség kezelésében.

A bevételből egyenként 20-25 ezer forint értékű csomagot szeretnének összeállítani – Fotó: Incze László/Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

– Az Almásy-kastély parkjában tartandó rendezvénytől azt reméljük, hogy tisztességes, egyenként 20-25 ezer forint értékű csomagokat tudunk összeállítani a frissen diagnosztizáltak részére, amivel a kezdeti időszakot lehet megkönnyíteni. Ha valaki segíteni szeretne, akkor ez egy igazán jó alkalom: az alapítvány honlapján, valamint Facebook-oldalán és a gyulakult.hu oldalon is megtekinthetőek a megvásárolható alkotások. Az árak ajánlott árak, tehát amennyiben valaki többet szeretne áldozni, akkor ezt nyugodtan megteheti, hiszen segítsége sokat jelent és jó célokat szolgál.

A képeket nem csupán az elektronikus felületeken lehet megtalálni. A kastély parkjában pénteken 10 órakor kezdődik az egész napon áthúzódó rendezvény, ahol a közel félszáz kép személyesen is szemügyre vehető lesz. Az ajánlatot, kvázi licitet tehát személyesen is meg lehet tenni. Eddig 43 alkotás készült el, azonban a munka továbbra is zajlik a büntetés-végrehajtási intézetben, a fogvatartottak egészen csütörtök estig alkotnak folyamatosan. Azok a képek, melyek nem találnak gazdára július 13-án, a későbbiekben is az alapítvány honlapján lesznek elérhetők és megvásárolhatók.

A közös alkotás lehetősége

A pénteki eseményen, a megnyitó alkalmával délelőtt 10 óra tájékán és délután 17 óra körül mindkét főszereplő csoport megjelenik: a fogvatartottak és a cukorbeteg gyermekek közös műsorral készülnek. Életmód tanácsadás dr. H. Nagy Katalin diabetológussal, aki „Aranyanyu” elismerésben részesült, fellép a mezőberényi bábcsoport, lesz vércukorszint mérés és megtekinthető lesz a cukorbeteg gyerekeknek egy-egy saját produkciója is. – Reményeink szerint a park gazdagsága, a gyönyörű környezet arra ösztönzi majd a megjelent érdeklődőket, hogy adott esetben nyugodtan bekapcsolódjanak például egy-egy énekbe – fejezte ki Lévai Ildikó. Az est végén, 19 órai kezdettel Csordás Ákos is fellép, aki a rendőrség kötelékébe tartozik és hosszú idő óta támogatja az alapítvány munkáját.

Külön említésre méltó programelem az a tárlatvezetés, amit egy korábbi fogvatartott alkotó fog tartani, aki a fákra kifüggesztett alkotások között kalauzolja majd az érdeklődőket és a képek mellett saját életéről is mesél. Ide kívánkozik a közös alkotás lehetőségének megemlítése is: a kifeszített nagyalakú vásznakra közösen festenek majd a gyermekek és a fogvatartottak. A büntetés-végrehajtási intézet lakóinak ittléte természetesen szigorú szabályok mellett történik, a közös munkálkodás időszakosan, de egészen a kora esti időszakig tart majd. Az ilyen módon elkészült mű szintén megvásárolható, erre 18-19 óra között nyílik majd lehetőség. (Kedvezőtlen időjárás esetén az esemény a kastély téli kertjében lesz megtartva).

Meg tudjuk fogni egymás kezét, támogatni tudjuk egymást

Lévai Ildikó azon kérdésre, hogy mi a személyes motivációja, elmondta: ez a momentum lassan évfordulóhoz közeledik, közel nyolc év ezelőtt, három éves korában derült ki a kisfiáról, hogy diabeteszes. Mint fogalmazott, így csöppent bele a diabetes világába, korábban semmit sem tudott erről a betegségről. – Egy perc alatt megtudtam mindent, többek között azt is, hogy ez nem két hétig, hanem a tudomány mai állása szerint egy egész életen át tartó állapot – mesélte. Mint mondta, nem volt egyszerű lenyelni és megemészteni, viszont nagyon sok segítséget kapott abban, hogy ezt a drámát el tudja fogadni.

– Nem felejtettem el azt a segítséget, amit kaptam, belém vésődött, méghozzá olyan formában, hogy szeretném átadni azoknak, akik most szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a gyermekük cukorbeteg lett – foglalta össze, aláhúzva: a legfontosabb az, hogy összetartozunk, meg tudjuk fogni egymás kezét, támogatni tudjuk egymást és a frissen diagnosztizált betegeket és családjaikat is.

E.K.Zs.

Címkék: , , , , , , , , ,
Megszakítás