info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Kétnapos, az Agora-központokhoz köthető országos szakmai műhelytalálkozót szerveztek Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A rendezvény keretében, május 29-én délután megerősítették az NMI Művelődési Intézet és az Agora Műhely között meglévő stratégiai megállapodást.

A megjelenteket Kónya István alpolgármester köszöntötte, megfogalmazása szerint a magyar kultúra városában, Erkel Ferenc szülővárosában.  – Rendkívül megtisztelő, hogy a konferenciának Gyula városa ad otthont, az együttműködés, a műhely sikerre van ítélve – állapította meg.

Az NMI Művelődési Intézet január 1-vel átalakult, nonprofit kft-ként működik tovább, a meglévő megállapodásokat felülvizsgálják, és ahol lehet, aktualizálják – mondta el a szervezet ügyvezető igazgatója. Kárpáti Árpád hozzátette, minden korábbi partnerre számítanak és természetesen új partnereket is keresnek. Az Agora típusú intézmények tekinthetőek a közművelődés csúcsintézményeinek, s mint ismeretes, az együttműködés immár több évre nyúlik vissza – húzta alá.

A megállapodás rögzíti, hogy a felek együttműködnek a kulturális értékek közvetítésében, a közművelődési közfeladat-ellátás hatékonyságának erősítésében és a szakmai szolgáltató tevékenység kiterjesztésében. A célok között szerepel az Agora program népszerűsítése, hazai, Kárpát-medencei és nemzetközi szinten, valamint a magyar közművelődés nemzetközi kapcsolatainak formálása és gyarapítása, tanulmányutak szervezése, lebonyolítása.

Mint Kárpáti Árpád megfogalmazta, hasonlóak a feladatok, hasonlóak a kihívások, a művelődési intézet szakmai segítséget nyújt az Agora Műhely működéséhez, de az is fontos, hogy megosszák egymással a jó gyakorlatokat és tapasztalatokat. A tervek között szerepel közös kutatási programok kidolgozása és végrehajtása, egységes hatástanulmányok készítése, valamint kiadványok, publikációk készíttetése, az eredmények közzététele, sajtómegjelenésének elősegítése.

A helyszínre vonatkozó kérdésre az ügyvezető igazgató úgy fogalmazott, nagyon sok jót hallottak a városról, az eltelt években a gyulai kulturális élet országos szinten is példaértékűvé vált. Kárpáti Árpád ismertette, a műhely számos olyan szervezetet tudhat a tagjai között, akik a pozitív példákat keresik, s Gyula városa, mint helyszín kifejezetten alkalmas arra, hogy a jó gyakorlatokat lehessen tanulmányozni.

Az Agora Műhelyt a Kulturális Központok Országos Szövetsége és az NMI közösen hívta életre – ezt már a KKOSZ elnöke mondta, kiemelve: a szervezet megfelelő önállósággal rendelkezik, de egyelőre még informális tömörülésként működik. Szente Béla azt is elmondta, a tagság jól körülhatárolható, hiszen az Agora-program résztvevőit, képviselőit tömöríti, a művelődési intézet mentorként segíti a munkát.

Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladata, hogy ezt az intézménytípust még inkább megismerjék. Nagy intézményekről van szó, melyek hangsúlyosak a saját településükön és annak környezetében is – tette hozzá.

A tervek között szerepel a közös projektek véghezvitele, hiszen közülük többen szakosodtak. Példaként hozta, a győri Agora a járműiparral, a szegedi a számítástechnikával és a biológiai kutatásokkal került közelebbi kapcsolatba, s ezek a tapasztalatok jelentős segítséget adhatnak a többi intézmény számára is.

A megállapodás nagy jelentőséggel bír és a művelődési intézet hálózatosodási programjának az egyik igen fontos eleme – fogalmazott az Agora Műhely vezetője. Németh János ismertetése szerint az általa vezetett szervezet a 14 magyarországi Agora típusú intézményt tömöríti, céljuk az együttműködés elősegítése Békéscsabától Kaposvárig, Győrtől Gyuláig. A műhely feladata az Agorák, Agora-típusú intézmények, illetve más multifunkcionális kulturális központok együttműködésének elősegítése.

Címkék: , , , , , , , ,
Megszakítás