info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Időszaki tárlat nyílik a Gyulai Várban. A kiállítás az egykor a fővárosban állt Honvédmenház és a ’48-as veterángondozás történetét dolgozza fel, kiegészítve a szabadságharc helyi eseményeivel és a Békés megyei Honvédegylet bemutatásával. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum összeállításának – amelyet az Erkel Ferenc Múzeum szakemberei bővítettek ki – méltó helyszíne a honvédtiszti emlékhely szerepét is betöltő vár.

Az önkényuralom első enyhülésekor, 1860-ban országos szinten felmerült az igény egy különleges társadalmi réteg, a volt 1848/49-es honvédség tagjai és hozzátartozóik azonosítására, nyilvántartásba vételére és egyletté szervezésére. Az 1860-as évek második felében már legálisan, tömegével jöttek létre országszerte a honvédegyletek. A testi és lelki gondozásra szoruló, szabadságharcot megjárt katonák részére az Országos Honvédgyűlés határozata értelmében gyűjtő akciók és adakozás révén igyekeztek megteremteni egy rokkant honvédkatonákat gondozó intézmény anyagi alapjait. Ez lett az úgynevezett Honvédmenház. A Kossuth Lajos elfogyott regimentje című kiállítás az intézmény történetén keresztül mutatja be az 1848-49-es honvéd utóéletet, az úgynevezett veterángondozást. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárlata új, nem megszokott perspektívából világít rá a forradalom és szabadságharc résztvevőire, testközelbe hozza és arcot ad a névtelen honvédeknek.

A tárlat bemutatásának természetesen egyik indoka az, hogy idén az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulójára emlékezünk országszerte.

A kiállítás gyulai megjelenésének mindemellett komoly létjogosultságot ad azonban az is, hogy a város különösen fontos helyszín a szabadságharc által érintett települések sorában. A Világos melletti szőlősi síkon történt fegyverletételt követően ugyanis két honvéd tábornok, Damjanich János és Lahner György a gyulai várban lett elszállásolva, majd a vár és a kastély között elterülő téren rakta le oldalfegyverét a magyar tisztek egy része, köztük tízen a későbbi aradi 13 vértanúból.

A Gyulai Vár így nem csak a történelmi emlékhely, hanem az 1848/49-es honvédtiszti emlékhely szerepét is betölti.

A tárlatot az eredeti anyag szellemiségében, a helytörténeti momentumok felvillantásával egészítették ki a gyulai történészek. Egy olyan időszaki kiállítást terveztek, amely alig ismert tényekkel egészíti ki, s teszi egyúttal helyben is izgalmassá a bemutatót. Szót ejt többek között az utolsó Békés vármegyei honvédről, egy másik gyulai „fegyverletételről”, egy bátor, Békés megyei honleányról, s természetesen a Békés megyei Honvédegyletről.

A kiállítás mindjárt a megnyitását követő napon kap egy kísérő eseményt; a Kulturális Örökség Napjai keretében kurátori tárlatvezetéssel lehet megtekinteni. A programot megelőzően a Magyar Honvédség – Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara játszik többek között honvéd nótákat a vár előtt, majd vezeti be menetzenével az érdeklődőket a tárlat megtekintésére szeptember 16-án. A részvétel díjtalan.

 

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum eredeti kiállításának kurátora Szoleczky Emese, Gönczi Ambrus és Ress Zoltán. A Békés megyéről szóló rész Szilágyi Sándor munkája. A gyulai várban megvalósuló időszaki kiállítás kurátora Cseresznyés János és Szappanos Gábor.

A Kossuth Lajos elfogyott regimentje — a Honvédmenház és a ’48-as veterángondozás története Békés vármegyében című tárlat 2023. szeptember 15. és november 15. között tekinthető meg a Gyulai Várban. A tárlat a vár aktuális belépőjegyével látogatható.

 

Megszakítás