info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

A Kohán Képtár jelene, múltja és jövője a Munkácsy Mihály Múzeum magyar-román határ menti konferenciáján

A Munkácsy Mihály Múzeum immár hatodik alkalommal adott otthont az „érték (m)érő” konferenciának. Az idei esztendőben azonban változott az eddig bevált tematika: Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója remek apropót szolgáltatott arra, hogy a szervezők a képzőművész és a képzőművészet előtt tisztelegve biztosítsanak találkozási lehetőséget aradi, nagyváradi, temesvári és Békés megyei múzeumi szakemberek részére. Az eseményre Fekete-Dombi Ildikó is hivatalos volt, aki az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatójaként a Kohán Képtár múltjáról, jelenéről és remélt jövőjéről tartott izgalmas és egyben részletes beszámolót.

Martyin Emília főszervező, a békéscsabai intézmény munkatársa elől járóban elmondta, három évtizeden át dolgozott a gyulai múzeumban, fokozottan érdeklődik a történelmi fürdőváros történései iránt. A Munkácsy Mihály Múzeum már a 1990-es évek kezdetén jó kapcsolatot alakított ki az aradi és a nagyváradi múzeummal – ismertette a rendezvény előzményeiről szólva a tudományos-muzeológiai osztály vezetője, hozzátéve: már akkor is azt gondolták, hogy a kulturális jelenségek, érdekességek nem kell, hogy határokon belül maradjanak, és a szakemberek együttműködése révén akár közös kutatásokat is lehetne végezni.

– A konferenciasorozat elindítása abból a szempontból is célszerűnek tűnt, hogy ezeket a közös eredményeket be tudjuk mutatni, meg tudjuk ismertetni a szakmával – húzta alá. Mint megfogalmazta, eddig néprajzi és régészeti tematika szerint valósultak meg a találkozók, Munkácsy Mihály születésének évfordulója szolgáltatta az alapot ahhoz, hogy a képzőművészet legyen a meghatározó szervező elv. A megyében megtalálható közgyűjtemények művészettörténész munkatársai saját intézményüket mutatták be, ebből a szemszögből Fekete-Dombi Ildikó kilóg a sorból, hiszen a Kohán Képtár vonatkozásában cégvezetőként tevékenykedik.

Mint az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója a Kohán Képtár adottságaival összefüggésben megfogalmazta, a hagyatékhoz hasonlóan az épület is ritka kincs és főként a nagyterem kiváló, sokak által dicsért paraméterekkel rendelkezik.

– A képtár és a gyűjtemény menedzselése fantasztikus feladat. Összesen 665 festmény és 2370 grafika tartozik a város által birtokolt és az önkormányzat, illetve az alapítvány által kezelt kollekcióba. Reményeim szerint a következő évtizedekben a világ minden tájáról érkeznek majd ide a látogatók – összegzett. Kiemelte, csodás dolgokra lehet bukkanni, mint ahogyan az a legutóbbi revízió során is történt. Akkor Kohán György részletes napirendje került elő, amit Kovács Anett történész talált meg az egyik festmény hátlapjára skiccelve.

A tervekről szólva azt hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő időszakban minél rangosabb eseményeket, tárlatokat, konferenciákat szeretnének szervezni, s ez is a tudatos brand építés, a kimunkált, hosszútávra szóló marketingstratégia része. Az eltelt időszakban több fajsúlyos kiállítás valósult meg, példaként hozta a Hunya Gábor, valamint ifjabb Böhm József gyűjtők közreműködésével megvalósított tárlatokat. A fejlődés íve a Kohán Képtár esetében szépen felrajzolható, ám ez a munka igen idő- és energiaigényes folyamat. Az is megfogalmazódott, hogy a turizmusra lehet építeni, ami egybecseng a Martyin Emília által elmondottakkal.

A konferencia főszervezője azt is kiemelte, Gyulán igen komoly múzeumi élet zajlik, nagyon komoly érték az a munka, amit a múzeumi feladatokat is ellátó komplexum fel tud mutatni. A helyzeti előny kétségtelen, hiszen ott található a vár, az Almásy-kastély, az Erkel emlékház és a Ladics ház is. – Aki Gyulára látogat, olyan élményt tud hazavinni, ami által egyre népszerűbbé válik a település és ezek a kiállítóhelyek is – foglalta össze végül.

Fotó: Incze László
Cikk: Erdei-Kovács Zsolt
Címkék: , , , , , ,