info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Hogyan lehet a művészeket karikatúra formájában ábrázolni úgy, hogy az ne legyen bántó, sértő? Mindössze stílusérzék, éleslátás, intelligencia kell hozzá; no meg tisztában kell lenni a karikatúra „szabályaival”: olyan humoros vagy gúnyos célú képi ábrázolás, ami egy ember jellegzetes vonásait vagy valamilyen jelenetet szándékosan túlzó módon, torzítva mutat be.

Jeney Klára és Fábry János valamennyi tulajdonsággal bír, hogy rajzaik célt találjanak az azokon szereplők bántása nélkül. Kiállításuk augusztus 28-tól lesz megtekinthető az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galériájában.

Jeney Klára grafikus, karikaturista

Az 1990-es évek elején kezdett el rendszeresen rajzolni, mestere Korga György festőművész volt. Elsősorban grafikákat és portrékat készít, a karikatúrarajzolást az 1990-es évek közepén kezdte el. Rajzai 1995-től jelentek meg különböző lapokban és folyóiratokban (Magyar Nemzet, Kereskedelmi élet, Napút stb.), a Ki mint véd, úgy adat! című könyvben is publikált.

Jeney Klára munkái folyamatosan szerepelnek a kiállítási katalógusokban, Best of kiadványokban. A művésznő rendszeresen részt vesz a karikaturisták kiállításain, munkái külföldi tárlatokon is szerepelnek, elsősorban a szociális és egészségügyi témák érdeklik.

Jeney Klára a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztály vezetőségi tagja.

Fábry János iparművész, grafikus, karikaturista

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után felvették a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol iparművész diplomát szerzett. A főiskolán a rajzot Litkei József és Eigel István festőművészek, az anatómiát egy évig Barcsay Jenő tanította.

1971-től tagja a Művészeti Alapnak és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, 1990 óta MÚOSZ tag. Fábry Jánosnak 15 éves korában jelentek meg az első karikatúrái, azóta – az iparművészeti tevékenység mellett – rendszeresen publikál, bel- és külföldi kiállításokon vesz részt.

Fábry János a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztályának elnöke; az I. Nemzetközi Karikatúrafesztivál Nagydíját 1990-ben nyerte el.

Írók, költők és komponisták a karikatúrában

Jeney Klára és Fábry János kiállítása

A tárlat megtekinthető: 2017. augusztus 28-tól szeptember 17-ig

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ, földszinti galéria

Címkék: , , , , , ,
Megszakítás