info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kötelékébe tartozó intézmények közül minden kétséget kizáróan a Ladics-ház a legzöldebb, legalábbis az udvarát tekintve. A humorosnak szánt megfogalmazásban van némi igazság. Azonban ez a cikk nem a kiállítóhelyek kertészeti tennivalóival, sokkal inkább azok energetikai, gazdaságossági jellemzőivel hivatott foglalkozni. Ebből a szemszögből (is) a legjobb példával, az Almásy-kastéllyal érdemes kezdeni a körutazást. Mindebben az önkormányzati cég műszaki vezetője, Temesváry János lesz a segítségünkre.

A látogatóközpontként újjászületett műemléki épületegyüttes tekinthető a legkorszerűbbnek, vagyis a legjobbnak, illetve a legzöldebbnek, energiafelhasználás szempontjából a leginkább hatékonynak, vagyis a leg-leg-legnek. Ez természetesen nem a véletlen műve, hiszen a geotermikus hőszivattyúkkal, programozható világítással és sok más földi jóval ellátott komplexum mindközül a legfiatalabb, mindössze négy éves. Igazából ez így ebben a formában nem igaz, hiszen a Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély a közeljövőben ünnepelheti a 300. születésnapját. Az első hivatalos említése 1722-ből, Leopold Franz Rosenfeld mérnök-kapitány térképéről származik.

A közelmúltban megvalósult műemléki rekonstrukció, mint arról korábban már beszámoltunk ICOMOS-díjat nyert el, azonban az itt alkalmazott zöld megoldások is megérnek egy külön fejezetet, vagy legalább egy-egy elismerő szót, mondatot. A geotermikus fűtési-hűtési rendszer a működési elvét tekintve egyáltalán nem bonyolult. Azon alapul, hogy bizonyos mélységben a föld viszonylag állandó hőmérsékletű, illetve kötött tartományon belül változik a hőmérséklete. Ezt, mármint a fenti és a lenti hőmérséklet közötti különbséget kihasználva keringetnek fagyálló folyadékot egy kellőképpen mélyre engedett csőrendszerben. Majd egy hőcserélőn keresztül a talaj hőmérsékletét átvett vizet melegítik tovább elektromos áram segítségével.

A hőmérséklet-változás segít télen fűteni, nyáron pedig hűteni az épületet, így normál üzemben a látogatók és a kiállítóhely munkatársai is megfelelő körülmények között lehetnek. A világítási szisztéma – gazdaságos, energiatakarékos – működése, működtetése is pofonegyszerűnek tűnik. (De nem az!)

Az Almásy-kastély bolygó

A legkisebb mértékig programozható, alakítható, a külső körülmények változásának megfelelően idomítható.

Csak egy egyszerű példa: az állandó kiállítás egyik látványossága az emeleten található aranyozott kalitka, melynek dalos kedvű lakói nappal a nappali világossághoz leginkább hasonlatos fényviszonyokat, 4000 Kelvin színhőmérsékletű megvilágítást (barátságos fényviszonyokat) tapasztalhatnak. Az idő múlása a fedett tér ellenére megjeleníthető, sötétedésre folyamatosan elsötétül, a napfelkeltével, reggelre fokozatosan felerősödik.

Majd minden apró momentum szabályozható, a legtöbb fényforrás számítógéphez társított, és még az árnyékolás is egy alkalmazás segítségével, mobiltelefonról is vezérelhető. A kastély munkatársai az asztali gépeknél alacsonyabb fogyasztású laptopokat használnak, s az okos eszközök, az interaktív elemek is a nagy erőgépeknél jóval takarékosabb mini számítógépekről üzemelnek. A szelektív hulladékgyűjtés olajozottan működik és a kávézóban még arra is ügyelnek, hogy a biológiailag macerás és egyébként is problémás hagyományos műanyag szívószál helyett úgynevezett PLA, vagyis könnyebben lebomló, lebontható szívószál legyen elérhető. A papírhasználatot igyekeznek minimálisra csökkenteni, és csak azt kinyomtatni, ami feltétlenül szükséges. Ebben a momentumban is megmutatkozik az a fajta szemlélet, ami egyébként is tetten érhető.

Temesváry János, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. műszaki vezetője

Mint Temesváry János fogalmazott, „a rendszert az épülettel együtt készen kaptuk, ennek megfelelően szükséges a leginkább energia hatékony működtetést, üzemeltetést megvalósítani”. A gazdaságosságra törekvő, a minél kisebb ökológiai lábnyom elvét megvalósítani, érvényesíteni szándékozó szemlélet a többi intézményre, a többi kiállítóhelyre, valamint a múzeumra és a művházra is vonatkoztatható. Utóbbi egy viszonylag nagy teljesítményre képes (40 kW-os napelemes rendszer) naperőművel rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy nyáron nulla forint ráfordításával valósuljon meg a 400 férőhelyes nézőtér hűtése, s ezen felül még egy kis energiát vissza is táplál az elektromos hálózatba. Fontos tudni, hogy a Béke sugárúti intézményben immár majdnem minden fényforrást LED-esre cseréltek, ami jelentős megtakarítást eredményezett.

Ez a lépés a vár esetében egyelőre csupán a tervek között szerepel, de az már most tudható, hogy megvalósulása esetén harmadával fog csökkenni az ilyen jellegű költség. Az Erkel Ferenc Emlékház, a Kohán Képtár és a Ladics-ház is az Erkel Ferenc Nonprofit Kft-hez tartozik, s ezen kiállítóhelyek esetében is a hatékonyság, a gazdaságosság, a zöld megoldások minél nagyobb arányú alkalmazása a cél. Ez leginkább a fűtési-hűtési, világítási, és egyéb nagy energiafelhasználást igénylő rendszerek működésének, működtetésének ésszerűsítésében testesül meg. A legkisebb energiafelhasználás jelen helyzetben tapasztalható, hiszen a normál működéshez képest csupán őrlángon üzemelnek az intézmények, ez azonban nyilvánvalóan nem tekinthető állandónak és persze hosszútávon nem is kívánatos.

A rendelkezésre álló erőforrások takarékos, gazdaságos, környezetbarát, hosszútávon fenntartható felhasználása, ha lehet, még inkább előtérbe kerül. A legfőbb cél a továbbiakban is az, hogy minél inkább megóvjuk környezetünket, és ne csupán jelen helyzetben legyen irányadó a Vigyázzunk egymásra! szlogen.

FÖLD NAPJA 2020

Egy nap a holnapért, a klímáért! Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése – erre figyelmeztet a 30. magyar és az 50. világméretű Föld napja, melynek kiemelt témája maradt a biológiai sokféleség megőrzése is – minderről az fna.hu oldal ad tájékoztatást. Hozzáteszik, az emberiség túlterjeszkedése agyonnyomja a vadvilágot, túlfogyasztunk és túlterjeszkedünk, ezt jelzi évről évre a WWF Élő bolygó jelentése. A biológiai sokféleség csökkenésének 60 százalékáért étrendünk, pontosabban az állatok takarmánya felel.

Az oldal ismertetőjében arra is kitérnek, hogy mit lehet tenni: építs közösséget, zöldítsd környezetedet, ültess fát, termelj haszonnövényeket, komposztálj, éheztesd a kukát, szigetelj, közlekedj okosan, ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül, válts környezetbarát szerekre, félkész, kész helyett egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit… ajándék a környezetnek és egészségednek. Minden héten.

További érdekességekért érdemes kattintani!

Fotó: Incze László
Cikk: Erdei-Kovács Zsolt
Címkék: , , , , , , , , , ,
Skip to content