A programsorozat következő eseményén „Érett ésszel, józanon” – Erkel Ferenc, a magyar muzsikus címmel Szappanos Gábor, az Erkel Ferenc Emlékház történésze tart előadást. Az előadás helyszíne ezúttal is a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnya, időpontja február 22. (szerda) 17 óra.
Múzeumi Szabadegyetem elnevezésű sorozatát tavaly novemberben indította a gyulai közgyűjtemény. A kezdeményezés egyik célja, hogy a gyulai múzeum – a kiállítóhelyeken keresztül megjelenő – látogatóbarát, az élményalapú tudásátadásra törekvő szemlélete a köztudatba kerüljön. A másik, hogy bemutassák azt a rengeteg értéket, amelyeket őriznek; a raktáraikat az ott található különlegességek egyszeri, alkalmankénti bemutatásával igyekeznek kinyitni, illetve az eddig négy fal között őrzött ismereteket történetmeséléssel továbbadni.
A sorozat létrehozásának hangsúlyos oka az is, hogy a közvélemény számára tudatosítsa: bár önálló kiállítóhellyel nem rendelkezik és gyűjteménye a jól ismert turisztikai attrakciókban kerül bemutatásra, Gyulán is működik olyan muzeális közgyűjtemény, ahol kiváló szakmuzeológiai munka zajlik.