info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Egy napra ismét a közönség elé kerülnek Erkel Ferenc azon személyes tárgyai, amelyek idén nyáron kerültek a gyulai Erkel Ferenc Múzeumba.

Vasárnap lesz Erkel Ferenc születésének 211. évfordulója. Nemzeti Himnuszunk zeneszerzője 1810. november 7-én a mai Apor Vilmos téren álló épület sarokszobájában látta meg a napvilágot. Ma már kiállítóhelyként üzemelő szülőháza különleges lehetőséggel készül az évfordulóra.

A komponista egykori személyes tárgyait állítják ki az Erkel Ferenc Emlékházban egyetlen napon. Egy 1874-ből származó fényképalbumot, Erkel karmesteri pálcájának faragott, elefántcsontból készült díszfogantyúját, egy Liszt Ferencről készült fényképet és Liszt Erkel Ferenc részére adott névjegykártyáját, valamint Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző

Erkel Gyulának ajánlott dalának kottáját tekinthetik meg az érdeklődők vasárnap. A tárgyakat Erkel Ferenc ükunokájának, Szőnyi Zoltán zongoraművésznek az özvegye ajánlott fel az Erkel Ferenc Múzeum javára. Az ereklyéket június 18-án maga Szőnyi Martha adta át Gyula városnak, illetve a helyi múzeumot is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft-nek.

Az évfordulón a látogatók megtekinthetik azt a felvételt is, amelyen Erkel 1849. január 1-i keltezéssel írott, Marczibányi Máriának címzett rövid dala hallható. A zeneművet ebben az évben rögzítették az Erkel Nonprofit Kft. munkatársai Tokai Ágnes énekművész és Czirokné Bischof Ildikó zongoraművész közreműködésével. A mű hangfelvétel formájában folyamatosan jelen lesz egyébként az Erkel Ferenc Emlékház hamarosan átadásra kerülő, frissített állandó kiállításában.

Az Erkel Ferenc Emlékház vasárnap 9-17 óra között várja a látogatókat, Himnuszunk és a magyar nemzeti opera megteremtőjének munkássága előtt tisztelgőket.

Erkel Ferencről és az emlékházról további részletek az intézmény weboldalán: https://erkelemlekhaz.hu/.

 

Megszakítás