
Júliustól a hétfők sem szürkék már Gyulán. Két hónapon keresztül nem lesz szünnapjuk a város
kiállítóhelyeinek.
Az elmúlt években megszokott módon, az idei nyáron is minden nap nyitva tartanak a gyulai kiállítóhelyek a turisztikai főszezon idején – tájékoztatott a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője. Fekete-Dombi Ildikó közlése szerint júliusban és augusztusban szünnap nélkül működik majd a Gyulai Vár, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, a Ladics-ház, az Erkel Ferenc Emlékház és a Kohán Képtár.
– Mindez azt jelenti, hogy a városba látogató turistáknak programjuk összeállításakor nem kell olyan nappal számolniuk, amelyen ne lennének látogathatók a kiállítóhelyek – közölte a szakember. Kiemelte: a vár és a kastély ráadásul valamennyi napon 9-19 óra között várja a látogatókat. A három jelentősebb attrakció ezenfelül az esti, vacsorát követő napszakra is kínál programot. A vár és az Almásy-kastély szerdánként osztott nyitvatartással, egy napközbeni szieszta beiktatásával 9-14 és 19-23 óra között lesz látogatható. Este is a szokott jegyárakat kínálják majd; ez azt jelenti, hogy a csomagban megvásárolt jegyek is érvényesek lesznek 19 és 23 óra közötti időszakban.
– Alkalmazkodni próbálunk a városban tartózkodó vendégek szokásaihoz – fogalmazott Fekete-Dombi Ildikó. – Egyértelmű tapasztalatunk, hogy a forróságban jelentősen visszaesik még az olyan népszerű kiállítóhelyek látogatottsága is, mint a gyulai vár vagy az Almásy-kastély. Ezzel szemben nőtt az igény az esti programok iránt, mi ezekre az igényekre próbálunk reagálni.
Az ügyvezető közlése szerint a mindennapos osztott nyitvatartás mindezzel együtt is kockázatos volna a kizárólag jegybevételeikből és szolgáltatásaikból működő helyeken. Meglátása szerint hazánkban még nem alakult ki a mediterrán országokra jellemző szieszta kultúra, emiatt maradtak ebben az esztendőben is a tavaly már bevezetett heti egy napos osztott nyitvatartásnál.
– A legnagyobb látogatottsággal bíró három kiállítóhelyünk gyertyafényes tárlatvezetéseket tart; hétfőn a várban, pénteken a Ladics-házban, szombaton az Almásy-kastélyban. Mindez azt jelenti, hogy – az osztott nyitvatartású szerdai nappal együtt – a hét 4 estjén adnak programlehetőséget a gyulai kiállítóhelyek – fogalmazott Fekete-Dombi Ildikó.
A gyulai várban 20.30-kor, a Ladics-házban 18.30-kor, a kastélyban 19.30-kor indulnak a gyertyafényes tárlatvezetések. Ezeken a programokon a korabeli fényviszonyok között fedezhetik fel a történelmi épületet az érdeklődők. A kezdési időpontokat a teljes besötétítés lehetőségeihez, illetve a nyitvatartásokhoz alakították.
– A Múzeumok Éjszakája hazánk egyik legnépszerűbb nyáresti kulturális eseménye. Gyulán hetente négyszer kínálunk (ha nem is teljes estés, de a program hangulatát mindenképp visszaadó) hasonló alkalmakat.
A kiállítóhelyeket működtető cég ügyvezetője hozzátette még: az Almásy-kastély szerda esti látogatói az ajándékboltban zsákbamacska játékon további ajándékokkal gazdagodhatnak. A gyulai kiállítóhelyek a nyár folyamán további akciókat is hirdetnek majd. A vár nyitvatartását a Gyulai Várszínház próbái és előadásai módosíthatják; érdemes lesz a kiállítóhely online felületeit figyelni, hiszen a változásokról azokon adnak majd naprakész tájékoztatást
A gyulai kiállítóhelyek nyitvatartása
2026. július-augusztus
GYULAI VÁR
hétfő 9.00-19.00
kedd 9.00-19.00
szerda 9.00-14.00, 19.00-23.00
csütörtök 9.00-19.00
péntek 9.00-19.00
szombat 9.00-19.00
vasárnap 9.00-19.00
A vár nyitvatartása a Gyulai Várszínház aktuális produkcióitól függően változhat. Az előzetesen kapott tájékoztatás szerint a vár az alábbi napokon 17 óráig tart nyitva:
júliusban:
3. (péntek)
4. (szombat)
5. (vasárnap)
9. (csütörtök)
10. (péntek)
11. (szombat)
12. (vasárnap)
18. (szombat)
19. (vasárnap)
20. (hétfő)
21. (kedd)
22. (szerda)
23. (csütörtök)
28. (kedd)
31. (péntek)
augusztusban:
1. (szombat)
3. (hétfő)
4. (kedd)
9. (vasárnap)
11. (kedd)
12. (szerda)
17. (hétfő)
18. (kedd)
A napok száma bővülhet. A fentieken túli korábbi zárásokról a vár Facebook oldalán adunk pontos tájékoztatást.
GYULAI ALMÁSY-KASTÉLY LÁTOGATÓKÖZPONT
hétfő 9.00-19.00
kedd 9.00-19.00
szerda 9.00-14.00, 19.00-23.00
csütörtök 9.00-19.00
péntek 9.00-19.00
szombat 9.00-19.00
vasárnap 9.00-19.00
LADICS-HÁZ
hétfő 10.00-18.00
kedd 10.00-18.00
szerda 10.00-18.00
csütörtök 10.00-18.00
péntek 10.00-18.00
szombat 10.00-18.00
vasárnap 10.00-18.00
ERKEL FERENC EMLÉKHÁZ
hétfő 10.00-18.00
kedd 10.00-18.00
szerda 10.00-18.00
csütörtök 10.00-18.00
péntek 10.00-18.00
szombat 10.00-18.00
vasárnap 10.00-18.00
KOHÁN KÉPTÁR
hétfő 12.00-16.00
kedd 12.00-16.00
szerda 12.00-16.00
csütörtök 12.00-16.00
péntek 12.00-16.00
szombat 12.00-16.00
vasárnap 12.00-16.00



