info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Összesen huszonöt helyszínnel bővül a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre – adta hírül az MTI.

Eddig 13 – túlnyomórészt fővárosi és egy szentendrei – történelmi, nemzeti emlékhelyet, illetve nemzeti örökségi helyszínt látogathattak meg MÁV-kedvezménnyel a nappali tagozatos diákok pedagógus kísérőikkel. A lista további 25 helyszínnel bővül, amelyek egész Magyarországot lefedik. A kedvezmény a tavaszi, nyári és őszi iskolai szünet kivételével a tanév szorgalmi időszakának egészére vonatkozik.

Fontos tudnivaló, hogy tíz tanulónként egy felnőtt kísérő utazását szintén díjmentesen lehet majd igazolni.

Az indoklás szerint az élményalapú és hatékony oktatáshoz ezek a helyszínek jelentős mértékben járulnak hozzá és az itt szerzett ismeretek a gazdag élményeknek köszönhetően eredményesebben vésődnek be a diákok fejébe.

Díjmentes utazással lesz tehát látogatható többek között a gyulai vár is. Szerepel a listán például a Debreceni Református Nagytemplom és Kollégium, a pákozdi katonai emlékpark, a nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, a fővárosban a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.

A Múzeumok Éjszakájának részletes programja IDE kattintva található meg!

Címkék: , , , , ,
Skip to content