info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Pál Feri pap, mentálhigiénés szakember – és az egyik legjobb előadó, akit valaha hallhattunk. Azokról a kérdésekről beszél, amelyek a leginkább foglalkoztatnak bennünket, egyszerű szavakkal képes bonyolult összefüggéseket megvilágítani, és azokat nemcsak érthetővé, de átélhetővé tenni. Sosem elégszik meg olcsó, közhelyszerű magyarázatokkal – ha valamivel foglalkozni kezd, annak a mélyére ás. Így lesz ez október 24-én 19 órai kezdettel tartandó előadásán is, az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Hatalmas személyes varázsa van, ezért nem ritka, hogy előadásai után sokan meg szeretnék ölelni, vagy legalább megfogni a kezét. Egyébiránt akár stand up komikusként is megkereshetné a kenyerét, olyan fergeteges humora van.

  • Aktuális előadásának középpontjában az a kérdés áll, hogy vajon minden jogos sérelmünk, fájdalmunk, hiányunk ellenére tudjuk-e igazán szeretni az életet?
  • Nem csak úgy elviselni, elhordozni, hanem élvezni, örömmel fogadni azt, amit ad, még ha sok mindent nem is kapunk meg, amire vágyunk?
  • Vajon mi lehet a titkuk azoknak, akik küzdelmes, veszteségekkel és tragédiákkal terhelt életútjuk végén is képesek szívből azt mondani: érdemes volt?
  • Akiket megoldhatatlan problémáik, betölthetetlen hiányaik sem tudnak nyomorulttá tenni?
  • Meg lehet ezt a titkot tanulni tőlük?
  • Ha igen, hogyan?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ Pál Feri, a tőle megszokott élményszerű stílusban.

Pál Ferenc (Feri atya) római katolikus pap, mentálhigiénés tanácsadó 1966. június 29-én született Budapesten. Fiatalkorában aktív, később főállású sportoló volt a Budapesti Vasasnál. Volt válogatott kerettag, 1987-ben pedig felnőtt magyar magasugró bajnok lett. 1996. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. Szentelése után előbb káplánként szolgált Terézvárosban, majd Rákoskeresztúron, 2002-től pedig plébánosként Óbudán. 2005-től a SOTE Mentálhigiéné Intézet munkatársa.

Pál Ferenc papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia ‑ teológia ‑ mentálhigiéné témakörében. Az előadások tematikája meglehetősen tág, érinti a spiritualitást és a társadalomtudományokat. A közösségi és családi konfliktusoktól, a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati ‑ házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig terjed. Pál Ferenc katolikus papként is fontosnak tartja, hogy az előadásai mindenkinek szólhassanak: bárki bejöhet, nem kell semmi elvárásnak megfelelni, elég a hallgató nyitottsága.

A fiatalok számára érzékeny témaválasztás és a sajátos előadásmód következtében a kezdetben többnyire csak katolikus fiatalokat vonzó előadások rövid idő alatt igen népszerűek lettek. A hallgatóság mára életkori és vallási tekintetben is heterogénabbá vált.

Címkék: , , , , ,