info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544
Június 10-én lesz a gyulai várkápolna felszentelésének 572. évfordulója. A jeles alkalom megfelelő alapot szolgáltat arra, hogy valódi különlegességgel, egy harang megkongatásával tisztelegjünk az 1566-os ostromban vitézkedő várvédő hősök emléke előtt.

A kápolna igazi különlegességét az adja, hogy ez a vár egyetlen helyisége, amiről biztosan tudható, hogy eredetileg milyen funkcióval bírt. Mivel az erődítmény belső tereinek pontos eloszlásáról nem maradtak fenn dokumentumok, a többi csupán valószínűsítő adatok segítségével határozhatóak meg.

A kápolnát 1445. június 10-én szentelte fel Miklós tripolisi püspök, egri segédpüspök az Apostolfejedelmek tiszteletére. A püspök engedélyezte, hogy a kápolnában búcsút is lehessen nyerni, illetve hozzájárult, hogy ha a várbeli és vár körüli betegek a városi templomba nem juthatnak el, akkor a kápolnában hallgathassanak szent misét.

A kápolna az 1566. július 2-án kezdődött, Pertev pasa által vezényelt ostrom ideje alatt bizonyára többször is használatban volt, hiszen a mindössze kétezer főre tehető védői seregnek nem volt lehetősége elhagyni várat. A megközelítőleg 30 ezer fős török hadsereg nem hagyott választási lehetőséget, a 15-szörös túlerő ellenére a végsőkig ki kellett tartani.

A jelentős túlerő ellenére az ostrom rekordideig, összesen több mint két hónapig, egészen pontosan 63 napig tartott. A Kerecsényi László vezette védelmi erők hősiesen helyt álltak, feltartóztatták az Oszmán-birodalom hadigépezetét. A vár végül feladás útján került az ellenség kezére, a hódítók abban az esztendőben már nem is vonultak tovább.

Történészi körökben mára már elfogadottá vált, hogy abban az időszakban Szigetvár és Eger mellett Gyula volt az ország legfőbb védelmi bástyája, s Kerecsényi László a várat nem gyáván dobta a töröknek, hanem Dobó Istvánhoz és Zrínyi Miklóshoz hasonlóan hősként viselkedett.

A gyulai vár munkatársai arra biztatják az egykori erődítmény látogatóit, hogy a vár kápolnája előtt lévő harangot látogatásukkor kondítsák meg kétszer; így tisztelegjenek az 1566-os gyulai ostrom hősei előtt.

Címkék: , , , , ,