info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Második lett a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont a Szallas.hu idei vetélkedésében.

A gyulai kastély az Év Turisztikai Attrakciója 2022 kategóriában a vendégértékelések alapján szerezte meg a díjat, két fürdő (a mórahalmi és a hajdúszoboszlói) között.

A Szallas.hu közlése szerint idén közel 15 ezer szálláshely, 500 település és 7300 attrakció mérettette meg magát, valamint 1,6 millió vendégértékelés és hatezer foglaló szavazata segítette a szakmai zsűri döntését.

Az elért szép eredmény alapja a gyulai Almásy-kastély szolgáltatásainak maga színvonala, amely az itt dolgozók munkáját dicséri. Jól tükrözi ugyanakkor azt is, hogy Gyula folyamatosan a legkedveltebb belföldi turisztikai célpontok között található. A Szallas.hu szavazása ezúttal ugyan az Almásy-kastélyt díjazta, ám az elismerésben valamennyi turisztikai szakember, a szektorban dolgozó minden munkavállaló tevékenysége és a helyiek városuk iránti elkötelezettsége, vendégszeretete is szerepet játszik.

Megszakítás