Izgalmas programokkal és szép szakmai sikerrel zárta a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar az idei évadot – tájékoztatott Pukkis Edit, az Erkel Ferenc Vegyeskar titkára. Közlése szerint nagyszabású rendezvényeken, stílusukban különböző kihívásoknak kellett megfelelniük az elmúlt két hétben.
Idén ünnepeljük a Himnusz megzenésítésének és első nyilvános előadásának 175. évfordulóját. A jubileum tiszteletére ünnepségsorozatot is rendeztek, melybe az Erkel Társaság elnöke, Somogyváry Ákos felkérésére a vegyeskar is bekapcsolódhatott. Nem kétséges, hogy a lehetőség a kórus munkájának komoly szakmai elismerését jelenti.
A megemlékezés közreműködőiként június 15-én kivételes helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban a Budapesti István Király kórussal, valamint a Magyar Filharmóniai Társaság zenekarával közösen, két hangversenyen mutatták be azokat a Himnusz pályaműveket, amik egy kutatás eredményeként kerültek elő. Ezen a hangversenyen felcsendült még Erkel Ferenc Magyar Cantate című műve és Szózata, valamint a Hunyadi László című operából az Ünnepi Nyitány. A kórusműveket Somogyváry Ákos, míg a Magyar Filharmóniai Társaság zenekarának önálló produkcióját Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester vezényelte.
Pukkis Edit tájékoztatása szerint fővárosi fellépésüket követően a VI. Keszthelyi Dalünnepen újabb siker követte. Az esemény – amelyen a minősítésre vállalkozó énekkarok teljesítményét szakmai zsűri értékelte, szigorú feltételekkel – amiatt is fontos volt a gyulaiak számára, mert legutóbb 2006-ban kaptak minősítést. Az Erkel vegyeskar kiválóan szerepelt ezen a hétvégén is: produkciójukat az adható négy közül a legmagasabbal, „Arany dicsérettel” fokozattal díjazták a szakemberek; a lehetséges 100 pontból 96 pontot szereztek. A kétévente megrendezett Amatőr Kórusok Fesztiválján a versenyprogram bemutatása mellett úgynevezett sétakoncerten is bemutatkozott az Erkel Ferenc Vegyeskar.
A kórus most egy rövid pihenőt tart, ám augusztus közepén már folytatják a munkát – közölte még az Erkel Ferenc Vegyeskar titkára. Augusztus 26-án ugyanis a Gyulai Nyári Korzó programjában a Világóránál adnak utcai koncertet. A következő évad legkiemelkedőbb eseményének október végi két fellépésük ígérkezik. Akkor a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskarral és a Ludwigsburgi Szimfonikus Zenekarral közösen, ismert opera részletekkel lépnek 29-én a gyulai, majd 30-án a békéscsabai közönség elé. Hagyományos karácsonyi koncertjüket december 21-én rendezik.



