info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Szeptember 16-án és szeptember 17-én Gyulán rendezik meg a 2017. évi tájékozódási futó nyílt rövidtávú országos egyéni bajnokságot és a nyílt országos rövidtávú sprint váltóbajnokságot – ismertette Paskuj Mátyás a Maccabi Vívó- és Atlétikai Klub tájfutó szakosztályának vezetője.

Szeptember 16-án a rövidtávú országos nyílt bajnokságot, vasárnap pedig az országos sprint váltóbajnokságot bonyolítják le. Szombaton délelőtt a selejtező futamot, délután pedig a döntő futamot indítják, míg vasárnap három, illetve négyfős váltók versengenek majd a bajnoki címért. A selejtezőre eddig (szeptember 6-ig) több mint 1200-an neveztek az ország minden tájáról, de a szomszédos Romániából is érkeznek versenyzők – részletezte a főszervező. A váltó bajnokságra eddig megközelítőleg 900-an neveztek, óriási tehát az érdeklődés.

A helyszínek között a Gyulai Vár, a Ladics-ház és a Vigadó közvetlen környezete is megtalálható. Minderről szólva Paskuj Mátyás elmondta, a selejtező futam mezőnye a Várfürdő területéről rajtol, a futók elsőként itt tesznek majd meg egy kört, itt kell majd különböző pontokat megkeresni. Ezt követően a Csiga-kert és az Almásy-kastély környéke következik, a célhely pedig a vár közelében lesz megtalálható. A délutáni futam az Árpád utcából startol, a cél szintén a várnál lesz, ekkor azonban az egész belvárosi részt be kell majd futni – tette hozzá végül.

A verseny hivatalos oldala IDE kattintva érhető el!

Skip to content