info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Megtisztult a gyulai vár kútja

20180924_130217

Lőszer, fegyver, babakocsi, közlekedési tábla – ilyen és ehhez hasonló holmikkal is találkozott már szakmai pályafutása során Czene Ferenc ipari búvár, aki a gyulai vár kútjának takarítását vállalta. Az imént felsorolt tárgyak természetesen nem a téglavár udvarán lévő alkalmatosságból, hanem korábban, az Élővíz-csatornában végzett tisztítási munkálatok során kerültek elő.

Meglepő dolgokkal ugyan itt is lehetett találkozni, de ezekről egy kicsit később. Mint Czene Ferenc a leereszkedést megelőzően elmondta, a merülést autonóm, azaz önálló felszerelésben végzi, ami annyit tesz, hogy a megközelítőleg 25 kilogrammos palackot a hátán viszi magával, tehát nem felszíni levegőellátással megy a víz alá.

A modern felszerelés három részből áll: mellényből, palackból és nyomáscsökkentőből. A küldetés végrehajtásához téli szárazruhát öltött, ami megakadályozza, hogy befolyjon alá a víz és kellőképpen bő, meleg ruházatot lehet alávenni. A téli felszerelés elengedhetetlen, hiszen a víz hőmérséklete jelenleg hidegebb, mint a levegőé, 10 Celsius fok körül lehet.

A solymászbemutatókról is ismert fiatalember hozzátette, felszíni vizeink sajnos tele vannak emberi hulladékkal és nincs ez másként a vár kútjával sem. A jól megrakott vödrökben palackok, flakonok, kupakok, zacskók érkeztek a felszínre, de egy közel tíz éves diákigazolvány és egy vélhetően régebbi, bár nem muzeális jelentőségű ÁFÉSZ tagsági igazolvány is előkerült.

Többek között volt még benne pénztárca, réz- és szilikon karkötő, valamint rengeteg törmelék, kövek, kavicsok, sőt téglák, valamint egy halom aprópénz. A vár karbantartási munkálatai szeptember 25-én folytatódnak, ezért ekkor a kiállítóhely zárva lesz, a rákövetkező napon azonban már a megszokott időben, 10-18 óra között fogadják a látogatókat.

Címkék: , , , , ,
Skip to content