info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Szendrei Bálint a gyulai vár egyik helyiségében, a várúrnői „nappaliban” kérte meg szíve választottja, Pardi Anett kezét. A vésztői születésű, rendőrként tevékenykedő lovag, valamint párja és a szülők a megbeszéltek szerint április 7-én délután 3 óra tájt érkeztek. Kaizer Tamás „atya” vezényletével korhű jelmezeket öltöttek, majd elindultak, hogy a történelmi pillanat történelmi helyszínen történhessen meg.

Az előzetes egyeztetés alkalmával alaposan ki kellett dolgozni a fedő sztorit, nehogy a reménybeli ara bármit is megsejtsen. A csel az volt, hogy Bálint az első találkozás évfordulója alkalmából különleges kirándulással kedveskedik élete párjának és a szülőknek is. Minden a lehető legjobban alakult, Anett semmit sem sejtve élvezte a várkiállítás kínálta élményeket. Kaizer Tamás páternek öltözve kalauzolta őket, lassan, kivárásra játszva közelítve meg a várnői helyiségeket és azt a bizonyos szekretert, ami a gyűrűt rejtette.

Ez utóbbi ötlet Árgyelán Adrienn fejéből pattant ki, aki az előkészületek során úgy fogalmazott: ez az apró trükk a meglepetés erejével fog hatni. És így is lett!

A szekreterhez érve az atyaként is jeleskedő Kaizer Tamás találós kérdésnek tűnő fejtvénnyel hívta fel a figyelmet az alkalmas pillanat elérkeztére:

– Vajon tudjátok-e hogyan, mi módon lehet kinyitni ezt a szekrényt? – kérdezte talányosan. Bálint bátran előlépett és a rejtett kulcsot előkeresve kinyitotta a zárat, majd előhozakodott a farbával, illetve a jó előre odakészített gyűrűvel.

Mint utóbb kérdésre fogalmazott, hosszan készült a nagy pillanatra, monológot fabrikált, amiből végül csupán a mindent eldöntő kérdést maradt meg. A válasz nagy-nagy mosoly és természetesen igen volt. A fényes páncélzatú vésztői lovag elárulta, eleinte tartott attól, hogy szíve hölgye nem fogja jól érezni magát, de félelmei semmivé foszlottak, hiszen minden tökéletesen sikerült.

A leánykérés helyszínének kiválasztásával összefüggésben azt mondta, nem hétköznapi módon szerette volna feltenni a kérdést, hanem igazán különleges körülmények között és ez maximálisan sikerült is.

– Anett szereti a várakat, kastélyokat és néhány évvel ezelőtt már jártunk itt, akkor is nagyon kellemes élményekkel távoztunk – emelte ki, hozzátéve: a házasságkötéssel még várnak egy keveset, a közeljövőben tervezik hivatalosan is összekötni az életüket.

Fábián Tamás, a várat és az Almásy-kastélyt is működtető cég kommunikációs vezetője külön meglepetéssel készült a jeles alkalomra, páros kastélybelépőt adott át, mintegy megelőlegezett nászajándékként. A gesztussal összefüggésben Szendrei Bálint elmondta, ezen még ő is meglepődött, hiszen egyáltalán nem számított rá, hogy lesz számára is váratlan momentuma a délután történéseinek.

– Közvetlenül, barátságosan és profi módon zajlott minden, s ami még külön fontos, hogy több hasonló helyen jártunk már, de ilyen érdekes és szórakoztató tárlatvezetésen még sosem vettünk részt – hangsúlyozta végül.
Skip to content