info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544
Számos, érdekesebbnél érdekesebb felajánlás, s ezáltal „történet” érkezik az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. által fenntartott intézményekhez. A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és az Erkel Ferenc Múzeum viszi a „prímet”. Érdemes hát sorra venni, hogy a tavalyi esztendőben milyen ajándékokkal gazdagodott az európai színvonalú kiállítótérként működő, megnyitásának második évfordulójára készülő kastély és az ország harmadik legrégebbi vidéki közgyűjteménye.

A hatályos szabályok, előírások szerint a látogatóközpontként működő Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély nem fogadhat felajánlást, illetve összetett és bonyolult folyamat elhelyezni egy-egy tárgyat a kiállításban. A tárlat kurátora, Szilágyi Gábor szigorral őrködik a megvalósult koncepció felett; az „ajándékok” leltárba vételére és megfelelő tárolására a társintézményként említhető múzeum hivatott. A vele és Balogh Csaba belsőépítésszel készült összeállítás 👉 itt érhető el, de ne vesszünk el a részletekben!

A lényeg: köszönet illet minden falajánlót, hiszen nem egyszer családi ereklyeként őrzött tárgyi emlékek kerülnek a jó szándék, nagylelkűség megnyilatkozásaként a közgyűjteménybe. Legutóbb, Pius atya, alias Major György, debreceni Domonkos-rendi szerzetes ajánlott fel három Kohán-grafikát 👉 Erről itt írtunk!

Igazán megható az a fajta nagylelkűség, amit Czapkó Róbert részéről tapasztaltunk. Mint az újszászi fiatalember írta, tavaly decemberben járt a családjával a kastélyban és az emeleti térben, a nemesi életmódot bemutató szakasznál látott egy vadászjegyet. A korabeli dokumentum vadászati bérletként szolgált és névre szólóan állították ki. A kastély látogatója hozzátette, édesapja, Czapkó János 2017 októberében hunyt el és ráhagyott, sok más mellett egy eredeti vadászati jegyet is, amit 1879. november 5-én állított ki Békés megye törvényhatósága.

A kiváló állapotú, vadászatra jogosító jegy 12 forintba került, 1879 december 31-ig szólt az érvényessége és Bányai Imre részére állították ki. Nagy köszönet illeti a többi felajánlót is, hiszen az általuk ajándékozott tárgyiasult emlékek sokat jelentenek, nagy becsben tartjuk őket. A becses vadászati jegy hátlapján olvasható, vonatkozó törvényczikk előírásaiból megtudhatjuk, mettől-meddig volt szabad zergére, fajdkakasra vagy éppen fáczánra vadászni.

Haász Ferenc (Gyula) egy színezett litográfiát és egy színes papírnyomatot ajánlott fel a múzeum részére. Thorma János: Az aradi vértanúk (színezett litográfia). Ismeretlen művész: Az ifjú I. Ferenc József és Sissi kettős portréja (színes papírnyomat).

Heiman Pétertől (Budapest) „hiányos” étkészlet érkezett, ami három porcelán kínáló tálat (egy ovális pecsenyés, egy mély, szerviztál, egy közepes, kerek kínáló), nyolc lapostányért, három közepes süteményes tányért, tíz kisebb desszertes tányért tartalmazott.

Érkezett még a fővárosból egy bidé és egy kancsó. Egy gyulai lakostól két régi könyv, szintén helyből egy szonett gyűjtemény. Az önkormányzat egy halkést bocsátott rendelkezésre.

Gergely Józsefné a lánya hegedűjét és néhány dokumentumot adott át a múzeumnak.

Endrész Ferenc (Szombathely) összesen húsz darab kottás- és énekes könyvet, füzetkottákat ajánlott fel. A soron következő tárgyak is tőle érkeztek: egy Unitra elektromos lemezlejátszó, egy üveg Császárkörte likőr, egy üveg Kőbányai Világos sör, egy palack Boglárka Kadarka vörösbor, egy Crepto wc papír, egy lefölözött tejpor és egy nyerskávé. A szombathelyi adományozó egy Volna (szovjet) márkájú paradicsomos halpástétomot, egy Sertésmájkrémet (Szegedi Konzervgyár) és egy Szabad Föld lapszámot (1992. jan. 14.) is átadott a múzeumnak. (Ennek a felajánlásnak a jelentős része egy II. világháborús, amerikai katonák által kiosztott segélycsomagból származhat – ez adhat magyarázatot a toilett-papírra és az alkoholos italokra).

A felsoroltakon kívül öt régi rádió és egy tárcsás telefon is ajándékként, illetve felajánlásként érkezett a közgyűjteményhez.

Cseresznyés János történész leltára alapján

E.K.Zs.

Címkék: , , , , , ,