info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544
Kalocsai Zsuzsa, Harsányi Gábor, Csengeri Attila, Tunyogi Bernadett, Faragó András, Benkóczy Zoltán – többek között ők játsszák Gyulán a Csárdáskirálynőt márciusban. A Csárdáskirálynő Kálmán Imre legnépszerűbb és legtöbbet játszott operettje. Több mint 100 évvel ezelőtt mutatták be, de azóta a világ szinte minden pontján énekelték már az operett dallamait.

A történet fő szerelmi szálában Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeum primadonnájáért, de a társadalmi különbség elválasztja őket, a család ellenzi ezt a kapcsolatot, s mást jelöl ki a számára arának. Az eljegyzés mégis balul sül el, hiszen Stázi sem rajong a frigyért. Az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődnek.

A Csárdáskirálynő dallamai slágerek lettek: „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, vagy az „Álom, álom, édes álom…” A Pesti Művész Színház az utóbbi években több operettet vitt sikerrel színre; a Luxemburg grófja, a Mária főhadnagy, a Mágnás Miska, a Marica grófnő, a Cirkuszhercegnő után most Kálmán Imre két felvonásos nagyoperettje következik, remek szereposztásban.

A Pesti Művész Színház a gyulai művelődési központban március 7-én este mutatja be a Csárdáskirálynőt, amit Leo Stein és Béla Jenbach szövegének felhasználásával Békeffi István és Kellér Dezső írt. Az előadására szóló jegy – a műfaj legjobb hazai előadóinak prezentálásában – kiváló karácsonyi ajándék lehet az operett műfaj kedvelőinek.

Jegyek már kaphatók a művelődési házban 4000 forintos áron.

Szereplők:

Cecília hercegnő: KALOCSAI ZSUZSA Jászai Mari-díjas és Érdemes művész

Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege: HARSÁNYI GÁBOR Jászai Mari-díjas és Érdemes művész

Edvin, a fiúk: CSENGERI ATTILA/EGYHÁZI GÉZA

Vereczky Szilvia, sanzonett: FOGARASSY BERNADETT

Kaucsiánó Bonifác gróf: CZETŐ ROLAND

Stázi, komtess: TUNYOGI BERNADETT

Kerekes Ferkó: GYURITY ISTVÁN

Miska Főpincér: FARAGÓ ANDRÁS/BENKÓCZY ZOLTÁN

Ferdinánd Főherceg: BENEDEK GYULA

Rohnsdorf tábornok: EGRI LÁSZLÓ

Kis, közjegyző: BODROGI ATTILA

Aloise Hübner báró: PÁLFAI PÉTER

Kálnoky Tasziló gróf: BODROGI ATTILA

Lazarovics, földbirtokos: EGRI LÁSZLÓ

 

Továbbá: Czető Ádám, Fritz Éva, Kelemen Ákos, Lengyel Eleonóra, Rádai Boglárka, Szarka Zsolt, Umbráth László, Vajai Flóra, Zsapka Nikolett

Koreográfus: Szamosi Judit

Jelmeztervező: Berg Glória

Díszlettervező: Halász G. Péter

Korrepetitor: Bíró Attila

RENDEZŐ: HALASI IMRE Jászai Mari-díjas és Érdemes művész