info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Az Almásy-kastély, a vár, az Erkel emlékház, a Ladics-ház és a Kohán Képtár működtetéséért, fenntartásáért felelős önkormányzati cég munkatársai jó ideje azon törik a fejüket, hogyan lehetne olyan gyerekek számára bemutatni ezeket a több évszázados történelmi és kulturális kincseket őrző intézményeket, akik – egyelőre – nem tudnak Gyulára utazni.

Ezért is született meg a Gyula kirándul címet viselő kezdeményezés, melynek keretében, első körben kötegyáni, geszti és sarkadkeresztúri általános iskolások, pontosabban felső tagozatosok fognak Cseresznyés Jánossal, Kovács Anettel, Kukla Ildikóval és Nagy Adriennel és az általuk képviselt kiállítóterekkel találkozni.

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársaival alaphelyzetben a fentebb sorolt kiállítóhelyeken lehet összefutni. Most mégis veszik a fáradtságot, az Incze László által készített filmeket, az interaktív eszközöket, játékokat és ezernyi élményt kínáló történeteiket és ellátogatnak a nebulókhoz. A „történelmi fürdővárosként” vagy másként „kulturális ékszerdobozként” is jellemezhető frappáns megfogalmazások sokkal mélyebb és összetettebb jelentést hordoznak. Itt mindenki kötelességének érzi, hogy az értékek, hagyományok ápolása mellett minél többen ismerhessék meg közös történetünket, történelmünket és a jelesebb, néha tragikus, néha pedig felemelő pillanatokat „megélt” épületek meséit, legendáit, történeteit.

Cseresznyés János történészként a vár, Kovács Anett történészként az Erkel Emlékház és a Kohán Képtár, Nagy Adrienn néprajzos-muzeológusként az Almásy-kastély és a Ladics-ház, Kukla Ildikó pedig múzeumpedagógus-rendezvényszervezőként a gyermek lelkek nagy ismerője, felelőse, szakavatott kalauza. Érdemeik elévülhetetlenek, hiszen nap, mint nap azért fáradoznak, hogy a Gyulára látogató turisták és természetesen a kiállítóhelyeket látogató helyiek minél gazdagabban, élményekkel telve térjenek haza.

A Gyula kirándul tematika megint csak elismerésre méltó, mert ilyen módon gyerekeknek fognak kvázi rendhagyó órákat tartani, de mint eddig is, most is az lesz az egyik elsődleges cél, hogy ne egyenes derékkal ülve feszengjenek a nebulók, hanem igenis merjenek bátran kérdezni, beszélgetni, történelmi eseményeket közösen értelmezni és elhelyezni. Az ismeretek bővítésének rendhagyó módja ez, már-már kulturális misszió.

Különösen azért is, mert az érintő-képernyőkhöz szokott ifjúságot kizárólag a legmagasabban képzett, elhivatott, a hozzájuk hasonló szakemberek tudják maradandó ismereteket átadva megmozgatni. Az első dátum, november 7. azért is bír különös jelentőséggel, mert ez Erkel Ferenc születésének évfordulója, aki mint közismert, 1810-ben ezen a napon, Gyulán látta meg a napvilágot és munkássága ezer szállal kötődik városhoz.

A kötegyáni eseményről később mindenképpen beszámolunk!

Megszakítás