info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

A Gyulai Baptista Gyülekezet és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont együttműködve csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez. A szeretetszolgálat Magyarországon immár 14. éve szervezi meg a cipősdoboz-akciót. Az országos kampány december 1-én kezdődött: a kastélyban december 5-17. között, míg a gyulai imaházban december 12-17. között lehet leadni a dobozba csomagolt, gyermekek, nehéz sorsú családok számára összeállított ajándékokat.

– A legfontosabb üzenet az, hogy nem mehetünk el szavak és tettek nélkül a rászorulók mellett. Másrészt, kiemelt fontosságú, hogy az ajándékok olyan helyekre jussanak el, olyan gyermekekhez, családokhoz, akiknek e nélkül szegényebb lenne a karácsonya – fogalmazott Perlaki Csaba. A gyulai gyülekezet vezetője ismertette, a kezdetektől fogva minden évben részt vesznek a gyűjtésben; az adományok a Gyulai Családsegítő Központon keresztül jutnak el az érintettekhez. Az elmúlt években az imaházban gyűjtötték a meglepetésnek szánt ajándékokat és nagy örömükre szolgál, hogy idén a kastély is csatlakozott a jószolgálati kezdeményezéshez.

Mint mondta:

Felelősséggel, odafigyeléssel, gondoskodással tartozunk a másik ember iránt és nem mehetünk el szó vagy tettek nélkül amellett, hogy vannak olyan gyermekek, vannak olyan családok, akiknek nem lenne teljes a karácsonya egy-egy ajándék nélkül.

Dombi Ildikó a kezdeményezéssel összefüggésben elmondta, a kastélyban élt családok életében a jótékonyság mindig meghatározó volt. Példaként hozta, 1913-ban a gyulaiak a nehéz sorsú családok megsegítésére adventi vásárt szerveztek. (Az Advent a kastélynál címet viselő esemény kapcsán elérhető történelmi szálak néhány kattintással felfejthetők).

Kiemelte:

Minden munkatársam nevében mondhatom, nagy örömünkre szolgál, hogy segíthetjük ezt a kezdeményezést. A kastély frekventált helyen található és kiváló kommunikációval rendelkezik.

A kiállítótér munkatársai december 5-17. között, míg a gyülekezet tagjai december 12-17. között fogadják a cipős- vagy bármilyen, megfelelő minőségű dobozba összekészített ajándékokat. A válogatás, elosztás miatt érdemes feltüntetni, hogy milyen korú gyermeknek, lánynak vagy fiúnak készült a meglepetés. A “címzéshez” szükséges kártya a múzeumi ajándékboltban található meg,  a dobozokat pedig a kápolnában gyűjtik. Tavaly a Kastélyszállodák- és Történelmi Épületek Szövetségének felhívásához csatlakozva több mint 180 pakk gyűlt össze, remélhetőleg idén ezt is sikerül túlszárnyalni.

Ehhez azonban rád is szükség van, ha az adventi vásárban jársz, ne felejtsd el, te is segíthetsz, hiszen ez is egy remek alkalom.

Végül pedig, a #kastélyhíradó, ami napjaink adventi hangulatáról mesél.

Címkék: , , , ,
Megszakítás