info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Családi nap keretében adták át szombaton az adományok segítségével megvett koraszülöttmentő-autót Gyulán.  Jelenleg átlagosan minden tizedik gyermek koraszülöttként, azaz a várandósság 37. hetét megelőzően jön a világra, Békés megyében évente körülbelül 250 gyermek születik így. (MTI)

Egy éve indult az adománygyűjtés a koraszülöttmentő-autóra, ugyanis ilyen eddig Békés megyében nem volt, jellemzően Szegedről hívták a speciális ambuláns kocsit, ha szükség volt rá, ez azonban sok időt vett igénybe.

Példátlan összefogás alakult ki, alig egy év alatt több mint 43 millió forint gyűlt össze, a megye önkormányzatai, gazdasági és civil szervezetei, valamint magánszemélyek is az ügy mellé álltak – mondta az MTI-nek a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány egyik életre hívója.

Alt Norbert, Gyula alpolgármestere hozzátette, a legnagyobb összegeket, 3-3,5 millió forintot Gyula városa, Békéscsaba, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye adományozta. Harmincmillió forintból lehet beszerezni a mentőautót, további körülbelül 20 millió forint szükséges az eszközök megvásárlásához. Ezért a gyűjtés folytatódik – mondta.

Alt Norbert kitért arra, hogy a szombati ünnepélyes átadó után a szükséges engedélyek beszerzése kezdődik meg, ezzel párhuzamosan tárgyalnak az egészségügyi intézményekkel a mentőautó jövőbeli működtetéséről. Jelenleg átlagosan minden tizedik gyermek koraszülöttként, azaz a várandósság 37. hetét megelőzően jön a világra, Békés megyében évente körülbelül 250 gyermek születik így.

Az átadáson készült, Facebookon megtalálható élő közvetítés IDE kattintva érhető el!

Fotó: Incze László/Erkel Ferenc Nonprofit Kft.