info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

A pihenni vágyók és az aktív kikapcsolódásra áhítozók olyan meghitt világba csöppenhetnek Gyulán, ami egészen egyszerűen páratlan. Advent harmadik hétvégéje a Gyulakult időszámítása szerint december 15-én 15 órakor kezdődik, hiszen a látogatóközpontként működő Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély előtti sétányon folytatódik az Advent a kastélynál című eseménysor, december 16-án 19 órától pedig az Erkel Ferenc Vegyeskar ad koncertet a Vigadóban.

Több évszázados családi hagyományok, meghitt hangulat, szívet-lelket melengető környezetben – Fotó: Incze László

Az Advent a kastélynál címet viselő eseménysor részletes programja egy korábbi írásban, csupán egy kattintásra található.

Az Erkel Ferenc Vegyeskar jelenléte több évtizede meghatározó, üde színfoltja a városnak. Tagjai elhivatottak, fellépéseik bensőségesek, szívhez szólóak. A repertoár meghatározó része a Himnusz zeneszerzőjének kórusművein alapul, Erkel Ferenc szülővárosában ez nem is lehetne másként.
A mindennapok pergő ritmusa az énekek hatására lelassul, a szív megtelik és a emberibb ütemre vált.

Próba közben az Erkel Ferenc Vegyeskar, a zongoránál Perlaki Attila karnagy – Fotó: Incze László

A koncert december 16-án (szombaton) 19 órakor kezdődik a Vigadóban.

A térítésmentesen látogatható eseményről szóló további információk az események között találhatóak.

Címkék: , , ,
Megszakítás