info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Július utolsó hétvégéjén a város és a vár történelmének egyik meghatározó eseményét felelevenítő nagyszabású rendezvényen a kor jellegzetességeivel, a végvári vitézek és az oszmán-török katonák életével, legendáival, harci szellemével, művészetével, költészetével, mindennapjaival lehet egészen közelről megismerkedni.

A könnyűzenei koncertekkel tűzdelt történelmi fesztivál csúcspontja az a másfélórás hadijáték, ami több mint kétszáz hagyományőrző részvételével, aprólékosan kidolgozott forgatókönyv szerint zajlik. Emellett azonban ezernyi más eseményt is kínál ez a három nap: egészen egyszerűen megelevenedik és kézen fog a történelem!

Részletes program

július 26-28.

Július 26. (péntek)

Programok a történelmi belvárosban

17.00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes

Helyszín: Világóra

Programok a huszárvár területén

19.00 A Gyulai Végvári Napok megnyitója

19.30 Felvonulás a történelmi városrészben

Útvonal: Várkert – Harruckern tér – Világóra – Kossuth tér – Világóra – Harruckern tér – Várkert.

Hagyományőrök díszsortüze a Kossuth téren és a Vízügyi Igazgatóság előtt.

21.30 Nagy Feró és a Beatrice zenekar koncertje

Programok az északi földbástyák területén

21.00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes koncertje

Július 27. (szombat)

Programok a várban

Reneszánsz délelőtt
10.00-12.00 Betűvetés lúdtollal
10.00-12.00 Öltözz korhű ruhába!
10.30 és 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban
11.00 Solymászbemutató
12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás a középkori és újkori szúró és vágó fegyverekről
Folyamatosan:
Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely
Liktárium – gyümölcstartósítás fortélyai a sütőházban

16.00 Tárlatvezetés Liska András régésszel a palánkvár régészeti feltárását bemutató kiállításban

A programok a vár aktuális jegyáraival látogathatók.

Programok az Almásy-kastélyban

10.00 órától folyamatosan

A társadalom fogyatékkal élő rétegének szóló előadások, filmvetítések

A fogyatékkal élő civil szervezetek bemutatkozásai, lehetőségei: érzékenyítés, szellemi totó, előadások, filmvetítések

Helyszín: múzeumpedagógiai terem

Programok a vizesárok területén

10.00-19.00 Putalövészet a Kerecsényi László Íjászegyesülettel

Pákászbemutató – a hagyományos lápi életmód bemutatása

Programok a nyugati palánk területén

10.00-12.00

Középkori Kaszinó reneszánsz társas-szerencse játékokkal

Középkori játszótér

Családi kreatív faműves program (kézműves foglalkozás, korabeli szerszámkiállítás)

Magyar Szablyavívó Iskola Békéscsaba tagintézményének bemutatója

Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás)

14.00 – 20.00

16.30 Apródok vs. Martalócok csatája – zoknicsata gyerekeknek

Programok a huszárvár területén

10.00 A gyulai regős – a Calliope Színjátszó Kör előadása

10.30 Várostrom gyerekeknek a Balassi Bandérium vezetésével

11.00 Spanyol tercio mustrája a Balassi Bandérium előadásában

14.00 A két kapitány – a Comedia Historica előadása

15.00 A hódoltság korának viselet és fegyverzet bemutatója

          Lovaspárbaj – Vörös Oroszlán Hagyományőrző Lovagrend, Mekcsey Bandérium, Thúry Toportyánok Végvári Huszárbandérium

16.00 Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása

17.00 Fekete László és fiai – erőművész showműsor

18.00 Tüzérségi bemutatók

19.00 A gyulai vár 1566-os ostromának felidézése nemzetközi katonai hagyományőr csapatok részvételével

21.00  „Gyula büszkeségei” – Hevesi Tamás óriáskoncert

Programok az északi földbástyák területén

10.30 Táborvezetés az oszmán táborban a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel

Tabulatúra régizene-együttes hangszerbemutató koncertje

Volt egy török Mehemed…  – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)

A háremek világa – a Várőrség Alapítvány előadása (vízipipa használata, török kávé, török tea kóstolási lehetőség)

Hajdútelepítés és kiváltságok a Nádasdyak rábaközi birtokain – a Kapuvári Hajdúk és a Gartai Muskétások Hagyományőrsége előadása

Fafaragás és puskagolyó készítés Tata Várának Seymenjeivel

15.00-18.00 Volt egy török Mehemed… – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)

17.00 Táborvezetés a keresztény seregek táborában a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel

XVI. századi magyar végvári ruházat és fegyverzet bemutató az Egri Vitézlő Oskolával

21.00 Tabulatúra régizene-együttes koncertje

Programok a nyugati földbástyák területén

11.00-12.00 Tevegelés

16.00-17.00 Tevegelés

17.00 Ügyességi tevebemutató – vágtázás teveháton

Programok a Várfürdőben

15.00 Fosztogató törökök portyája Tata Várának Seymenjeivel

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

Programok a történelmi belvárosban

18.30 A gyulai regős – a Calliope Színjátszó Kör utcaszínházi előadása

Helyszín: Világóra

Július 28. (vasárnap)

Programok az Almásy-kastélyban

10.00 órától folyamatosan

A társadalom fogyatékkal élő rétegének szóló előadások, filmvetítések

A fogyatékkal élő civil szervezetek bemutatkozásai, lehetőségei: érzékenyítés, szellemi totó, előadások, filmvetítések

Helyszín: múzeumpedagógiai terem

Programok a vizesárok területén

10.00-19.00

Putalövészet a Kerecsényi László Íjászegyesülettel

Pákászbemutató – a hagyományos lápi életmód bemutatása

Programok a nyugati földbástyák területén

10.30-11.30 Tevegelés

14.00-15.00 Tevegelés

Programok a nyugati palánk területén

10.00-12.00

Középkori Kaszinó reneszánsz társas-szerencse játékokkal

Középkori játszótér

Családi kreatív faműves program (kézműves foglalkozás, korabeli szerszámkiállítás)

Magyar Szablyavívó Iskola Békéscsaba tagintézményének bemutatója

Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás)

11.00 Apródok vs. Martalócok csatája – zoknicsata gyerekeknek

14.00 – 17.00

Középkori Kaszinó reneszánsz társas-szerencse játékokkal

Középkori játszótér

Családi kreatív faműves program (kézműves foglalkozás, korabeli szerszámkiállítás)

Magyar Szablyavívó Iskola Békéscsaba tagintézményének bemutatója

Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás)

Programok a huszárvár területén

10.00 Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása

11.00 „Az vitéz nánai hajdúk lest vetni menének” – a Nánai Solymos Vitézek történelmi színjátéka

14.00 Toldi Legenda Historica, avagy a Képes Krónika elveszettnek hitt lapjai – a Boka Színház előadása

15.00 1. Gyulai Boszorkányverseny

négy versenyszámban (szemmel verés, átokmondás, seprűn lovaglás, bájital keverés)

Jelentkezés a helyszínen.

15.45 Keresztény és török seregek szemléje

16.00 A gyulai vár visszafoglalása

21.00 Magna Cum Laude koncert

A koncert után tűzijáték

Programok az északi földbástyák területén

10.00 Táborvezetés az oszmán táborban a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel

Volt egy török Mehemed…  – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)

Lengyel, magyar két jó barát, együtt emel kalapot – a két nemzet kapcsolata a 16-17. században

A Kapuvári Hajdúk és a Gartai Muskétások Hagyományőrsége előadása

Interaktív oszmán fegyverzet és páncél bemutató a tatai seymenek táborában

14.00 Táborvezetés a keresztény seregek táborában a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel

A Tabulatúra régizene-együttes hangszerbemutató koncertje

15.00 Volt egy török Mehemed…  – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)

Program a Várfürdőben

11.00 Hajdúportya

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

A programok – a várban és a Várfürdőben megrendezett események kivételével – díjtalanul látogathatók.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,