info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Elő a naptárakat, jön a térség legjelentősebb, legmonumentálisabb, leghitelesebb hagyományőrző fesztiválja, a Gyulai Végvári Napok, július 28-30. között! A szuperlatívuszok használata határozottan indokolt, hiszen aki járt már Gyulán, tudja, hogy ez idő tájt még erősebben ámulatba ejt mindenkit a történelmi és kulturális kincsek tárházaként jellemezhető közeg varázsa.

A rendezvény során megelevenedik a török kori Gyula hangulata. Megismerhetjük a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézzük a kor harci szellemét. A látogatók megismerhetik a vár és környéke történetét, a hősies védők legendáit, a végvári vitézek és a török ostromlók életét. A rendezvényt színesítik a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek, hagyományőrségek korhű bemutatói. Esténként a hazai könnyűzenei élet kiválóságai várják az érdeklődőket. Fellép Demjén Rózsi, Charlie és a Neoton sztárjai is!

Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. idén 6. alkalommal szervezi meg a Gyulai Végvári Napokat.

 

Részletes program:

 

 Július 28. (péntek)

Programok a várkertben

 18 óra Betekintés a hagyományőrző táborok életébe

19 óra A Gyulai Végvári Napok megnyitója

19:30 Felvonulás a történelmi városrészben. Útvonal: Várkert – Harruckern tér, Világóra – Kossuth tér – Világóra – Harruckern tér – Várkert. Hagyományőrök díszsortüze a Harruckern téren és a Dürer oszlopnál

21 óra Demjén Ferenc és Zenekara koncert Helyszín: színpad

23 óra Rock&Roll Party Cooperrel Helyszín: színpad

 

Programok a belvárosban

17 óra Hollóének Hungarica Régizene Együttes Közreműködik: Harcosok Táncosai Helyszín: Világóra

 

Július 29. (szombat)

Programok a várkertben

10 órától 18 óráig Kézműves Porta – kézműves mesterségek kipróbálása (kovács, fazekas, fafaragó) Magyar Hagyományőrző Faművesek bemutatója Helyszín: Rondella melletti gödör

10 órától 13 óráig Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás időre)

Volt egy török Mehemed…Hungari Dzsebedzsi Egyesület játszóháza

Putalövészet a Kerecsényi László Íjászegyesülettel és a Balassi Bandériummal

10 óra Mesés énekmondás Farkas Gábor lábozásával

Tevegelés

A háremek világa – a Várőrség Alapítvány előadása

11 óra Olasz „várfundáló” mesterek munkájának, a nyugati zsoldosok fegyvereinek bemutatása – Vörös Oroszlán Hagyományőrző Egyesület előadása

15 óra Volt egy török Mehemed… Hungari Dzsebedzsi Egyesület játszóháza

Várostrom gyerekeknek a Balassi Bandérium vezetésével

16 óra Tevegelés

Viselet és fegyverbemutató (azabok) és oszmán rabszedés – Estergon Aslanlari előadásában

17 óra Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása

18 óra Tüzérségi bemutatók

19 óra Gyulai vár ostromának felidézése nemzetközi katonai hagyományőr csapatok részvételével

21 óra Charlie és Zenekarának koncertje Helyszín: színpad

23 óra Nosztalgia discó Mult Robival Helyszín: színpad

 

Programok a várban 

11 óra Az Ezeregyéjszaka meséi – Meddah – keleti mesemondó mesél gyerekeknek

A program a gyulai vár aktuális jegyáraival látogatható.

 

Programok a Várfürdőben

15 óra Fosztogató törökök portyája Tata várának seymenjeivel

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

 

Programok a belvárosban

17 óra Harcosok táncosainak látványos előadása

17:30 Hollóének Hungarica Régizene Együttes műsora

Helyszín: Harruckern-tér

 

Július 30. (vasárnap)

Programok a várban 

10 óra Jelmezes tárlatvezetés

11 óra Az Ezeregyéjszaka meséi – Meddah – keleti mesemondó mesél gyerekeknek

A program a gyulai vár aktuális jegyáraival látogatható.

 

Programok a várkertben 10 órától 18 óráig

Kézműves Porta – kézműves mesterségek kipróbálása

Magyar Hagyományőrző Faművesek bemutatója

10 órától 13 óráig

Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás időre, ágyúgolyó-gurítás)                             

Volt egy török Mehemed…Hungari Dzsebedzsi Egyesület játszóháza, Putalövészet

10 óra Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása

10:30 Török fosztogatás és rabszolgavásár Tata várának seymenjeivel

Tevegelés

11 óra Várostrom gyerekeknek a Balassi Bandériummal                 

Török viselet a hódoltság korában – a Várőrség Alapítvány előadása

15 óra Tevegelés

Hétpróba verseny gyerekeknek

15 óra Hollóének Hungarica Régizene Együttes műsora

15:30 Keresztény és török seregek szemléje

16 óra A gyulai vár visszafoglalása

18:30 Synema koncert

21 óra Neoton Sztárjai koncert Helyszín: színpad

22 óra 45 perc tájékán Tűzijáték

Kiegészítő programok:

Lehetőség adódik a keresztény és a török seregek tábori életének megtekintésére.

Programok a Várfürdőben

15 óra Hajdúportya

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

 

Címkék: , ,