info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont december 6-tól látogatható időszaki tárlata a gyulai vár palánkerődítéseinek 2015-2016-ban lezajlott kutatásairól, a geofizikai és régészeti vizsgálatok eredményeiről számol be úgy, hogy a felhasznált tudományos módszerek ismertetése mellett a már ismert képi és írásos forrásokat is bemutatja – olvasható Liska András régész, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetőjének, a tárlat kurátorának tájékoztatásában.

A tárlat az állandó kiállításnál megtapasztalt kreativitással nyúl a mai technikai eszközökhöz.

A kiállítás a kutatásról, annak szerteágazó vizsgálati területeiről és azok bizonyos nehézségeiről szól, bepillantást engedve az ásatások mindennapjaiba, és a feltárásokat követő feldolgozásba is, azt érzékeltetve, hogy a munka még messze nem zárult le. S, bár a kutatók továbbra sem merik véglegesen megrajzolni a gyulai várat a végvári időkben körülvevő palánkerődítés teljes értékű képét, láthatók olyan eredmények is, amelyek nem csupán a korábbiakhoz képest, hanem önmagukban is jelentős újdonságnak számítanak – például az 1566. évi ostrom egyes részleteinek tekintetében.

A megvalósítás nem mindennapi kreativitást és felkészültséget követelt a résztvevőktől. A folyamat komplexitását érzékeltető, a kulisszák mögé betekintő werkvideók a kastély Facebook-oldalán is elérhetőek. Temesváry János, a látogatóközpontot is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. műszaki vezetője betekintést enged a részletekbe.

A tárlat a tervek szerint 2018 augusztus. 20-ig lesz megtekinthető.

Az ünnepi nyitvatartásról és egyéb érdekességekről szóló tartalmak, cikkek a gyulakult.hu hírek rovatában találhatók!

Fotó és videó: Incze László/Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

Címkék: , , , , , , , , , ,