info@gyulakult.hu  (+36-66) 463 544

Author Archive

Vasúton díjmentesen utazhatnak a diákok a gyulai várhoz

Vasúton díjmentesen utazhatnak a diákok a gyulai várhoz

Összesen huszonöt helyszínnel bővül a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre – adta hírül az MTI. Eddig 13 – túlnyomórészt fővárosi és egy szentendrei – történelmi, nemzeti emlékhelyet, illetve nemzeti örökségi helyszínt látogathattak meg MÁV-kedvezménnyel a nappali tagozatos diákok pedagógus kísérőikkel. A lista további 25 helyszínnel bővül, amelyek […]

Bővebben
#gyulainyár

#gyulainyár

A hétfők sem olyan szürkék már, a hét kezdeteken a Világóránál utcazene szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Táncos produkciók lesznek szerdánként a Harruckern téren, míg a legtöbb elkövetkezendő csütörtök éppen megfelelő lesz arra, hogy a Ladics-ház udvarán, egy pohárka édes nedűt kortyolva múlassuk az időt. A 19. századi polgári enteriőr bemutatására hivatott hagyaték már-már elfeledett hangulatot […]

Bővebben
Múzeumok gyulai éjszakája

Múzeumok gyulai éjszakája

Szent Iván éjjelén (június 24-én), az év legrövidebb éjszakájának gyulai eseményein varázslatos programok gondoskodnak arról, hogy minden pillanat felejthetetlenné váljon. Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kötelékébe tartozó intézmények (Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, a Gyulai Vár, az Erkel Ferenc Emlékház, a Ladics-ház és Kohán Képtár) több mint 30 eseménnyel, s további kiegészítő programokkal várják a látogatókat. Az […]

Bővebben
Illat kalandtúra a Múzeumok Éjszakáján

Illat kalandtúra a Múzeumok Éjszakáján

Június 24-én igazán különleges vendéget köszönthetünk Gyulán. A Múzeumok Éjszakáján az ország egyetlen illatesztétája tart interaktív előadást az Almásy-kastélyban. Lipovszky Csenge évszázadokon átívelő illat kalandtúrájának köszönhetően varázslatos világ tárul elénk. Egy parfüm vagy csak egy illat is sokkal több annál, mint hogy csupán a luxus témakörében lehessen értelmezni. Az illatoknak sokkal-sokkal mélyebb rétegei vannak – […]

Bővebben
Egyedi ízek a gyulai Jankay-kiállításon

Egyedi ízek a gyulai Jankay-kiállításon

Sorsok és tájak Jankay Tibor művészetében címmel nyílik kiállítás június 22-én Gyulán a Kohán Képtárban. A tárlatot 17 órai kezdettel Ván Hajnalka engedi útjára, s mint a művészettörténész – szinesztéziával élve – fogalmazott: a festményeket és szobrokat is bemutató összeállítás egyedi ízeket mutat meg. Jankay Tibor (1899-1994) képzőművész Békéscsabáról indulva élete első felében előbb Európa […]

Bővebben
Újabb zenei varázslat a Múzeumok Éjszakájának előestéjén

Újabb zenei varázslat a Múzeumok Éjszakájának előestéjén

Június 23-án, a Múzeumok Éjszakáját megelőző esten újabb varázslat történik az Almásy-kastély bűbájos parkjában. Az Aradi Állami Filharmónia kamarazenekara ad koncertet 19 óra 30 perces kezdettel. Ahogyan a karnagy fogalmazott, népszerű, ismert dallamok csendülnek fel, könnyed, mondhatni légies élményre, megközelítőleg 60 perces élménypakkra lehet számítani. Dorin Frandes rendszeresen megfordul Gyulán, s mint legutóbbi ittjártakor mosolyogva […]

Bővebben
Múzeumok Éjszakája, amikor minden életre kel

Múzeumok Éjszakája, amikor minden életre kel

Amikor minden életre kel – szól a Múzeumok Éjszakájának jelmondata. És milyen igaz! Akinek volt szerencséje a tavalyi esztendőben Gyulán tölteni ezt az estet, felejthetetlen élményekkel gazdagodott. Van valami bizsergető, valami titkokat feszegető, izgalmasan vibráló érzés abban, ha éjszaka is be lehet lépni egy olyan helyre, ami rendszerint kizárólag nappal látogatható. A különleges nyitvatartást varázslatos […]

Bővebben
Harangszó a gyulai várvédő hősök tiszteletére

Harangszó a gyulai várvédő hősök tiszteletére

Június 10-én lesz a gyulai várkápolna felszentelésének 572. évfordulója. A jeles alkalom megfelelő alapot szolgáltat arra, hogy valódi különlegességgel, egy harang megkongatásával tisztelegjünk az 1566-os ostromban vitézkedő várvédő hősök emléke előtt. A kápolna igazi különlegességét az adja, hogy ez a vár egyetlen helyisége, amiről biztosan tudható, hogy eredetileg milyen funkcióval bírt. Mivel az erődítmény belső […]

Bővebben
Napközis táborok Gyulán

Napközis táborok Gyulán

A nyári táborok kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont, hogy a gyermek érdeklődési körének megfelelően válasszunk. Ebben, mármint a megalpozott döntésben szeretnénk segíteni azzal, hogy csokorba szedtük az intézményeinkhez tartozó napközis táborokat, alapvető információkat.   Nyári napközis tábor 8-14 év közötti, táncot kedvelő lányok részére – Grácia Napközis Mazsorett tábor A táborban a mazsorett tánc alapjait sajátíthatják […]

Bővebben
Bakáts téri iskola, ahol mindenki, még a tesi tagozat is énekel

Bakáts téri iskola, ahol mindenki, még a tesi tagozat is énekel

A Mindenki című Oscar-díjas filmben szereplő Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola SoulAir Kamarakórusának fellépése nyitja a Kastély Zenei Napok elnevezésű háromnapos eseménysort. A valódi zenei csemegeként jellemezhető koncert okán Molnár Mónika kórusvezető mesélt a díjátadó óta eltelt időszakról, az oktatási intézmény zenei hagyományairól és arról, hogy milyen jellegű repertoárral várják június 2-án 17 órai kezdettel […]

Bővebben